Pesti Srácok

Riasztás van érvényben a szélvihar miatt

null

A hajnali 3 óra óta tartó szélvihar miatt több mint harminc helyre riasztották a fővárosi tűzoltókat, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett bejelentés - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek pénteken, kevéssel 8 óra előtt.

Tájékoztatása szerint jelenleg tíz helyen dolgoznak a tűzoltók, többnyire fakidőlések okozta anyagi káros eseteknél. A XV. kerületben egy 10 méternél magasabb fa a Szántóföld utca mindkét sávját elzárja, Hűvösvölgyben, a Dámvad utcában egy ház oldalának dőlt egy fa, a X. kerületben, a Bolgár utcában pedig három autót rongáltak meg a nagyobb leszakadó faágak. A tűzoltók munkáját a rózsadombi, csömöri és solymári önkéntes tűzoltók is segítik. A Budakeszi út kivezető szakaszán oszlop dőlt az úttestre, Maglódon hat méteres fa zárta el az egyik utcát. Érden pedig a Tárnoki úton dőlt vezetékre egy húsz méter magas fa - olvasható a katasztrófavédelem honlapján. Csömörön egy nagyfeszültségű vezeték szakadt le.

A váci vonalon már újraindult a vasúti forgalom

Gödnél elszakadt a felsővezeték, amelytől ráadásul még egy fa is meggyulladt. Egy személyvonat a nyílt pályán rekedt, az utasokat a tűzoltók segítették át a mentesítő járatra. A Rákospalota-Újpest-Veresegyház-Vácrátót vonalon a viharos erejű szél miatt a kora reggeli órákban nem volt vonalfeszültség a vasúti felsővezeték-rendszerben, de a hibát azóta elhárították, ott már újra járnak a vonatok. A viharos erejű szél miatt - a biztonság érdekében - a Budapest-Székesfehérvár vonalon 80 kilométer/órás sebességkorlátozást vezettek be. Emiatt az arra közlekedő vonatok menetideje meghosszabbodik - közölte a MÁV.

PestiSracok facebook image
Forrás: met.hu
Forrás: met.hu

Riasztás a viharos szél miatt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki a viharos szél miatt. Azt írják, hogy a reggeli órákig az ország északnyugati, északi megyéiben 70-85 km/h, de egy-egy helyen már 85-95 km/h-s széllökések kísérhetik az északnyugati szelet síkvidéken. A kora délelőtti óráktól a kora esti óráktól már országszerte számítani lehet 70-85 km/h körüli széllökésekre, legritkábban a délnyugati területeken. Délelőtt, illetve déli órákban az északnyugati, illetve középső országrészben elsősorban zápor vagy hózápor környezetében helyenként 90-110 km/h körüli széllökés is kialakulhat síkvidéken.

Forrás: MTI, Origo

Fotó: met.hu, MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.