Pesti Srácok

Valódi teljesítményen alapulnak a béremelések

Valódi teljesítményen alapulnak a béremelések

A Fidesz szerint a következő években várható béremelések a gazdaság és az emberek valós teljesítményén alapulnak, nem pedig kölcsönökön, ahogy a korábbi kormányok idején.

Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette:

Kiemelte, ennek a politikának kiemelkedően fontos elemei a fizetésemelés, az adócsökkentés, valamint a rezsicsökkentés megvédése.

PestiSracok facebook image

"Kölcsönből nem volt béremelés a Fidesz-kormányok alatt" - jelentette ki, majd hozzátette: a béremeléssel újabb ösztönzést kaphat a gazdaság, a családoknál pedig több pénz maradhat, amit a családi adókedvezmény, valamint az egykulcsos személyi jövedelemadó is tovább támogat.

Németh Szilárd a béremelések között a minimálbér és a garantált szakmunkásbér növekedését nevezte a legjelentősebbeknek.

Hangsúlyozta, 2010-2018 között 88 százalékkal emelkedik a minimálbér, 73 500 forintról 137 800 forintra, míg a szakmunkás bérminimum a kétszeresére nő ugyanezen időszak alatt: 89 500 forintról 180 600 forintra. Németh Szilárd emlékeztetett arra is, hogy 2002-2010 között jóval kisebb mértékben emelkedett a minimálbér, hiszen akkor 50 ezer forintról indult a legkisebb kereset, az első Orbán-kormány előzetes emelését követően.

A Fidesz alelnöke szólt arról is, hogy a minimálbér növelése kihat az egész jövedelemrendszerre, mivel a szociális juttatások egy része a minimálbérhez van kötve.

Németh Szilárd a közös teherviselés szempontjából óriási eredménynek nevezte, hogy miközben jelenleg 780 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, addig az adózók száma még jelentősebben bővült, a korábbi 1,8 millióról 4,4 millióra és kiterjed valamennyi munkavállalóra.

A kabinet gazdaságpolitikája összességében azt hozta magával, hogy Magyarország ma egy stabil emelkedő gazdasági pályán van, amelyen a GDP-növekedés a jelenlegi 2-3 százalékról 4-5 százalékra is emelkedhet jövőre - fejtette ki.

A kormánypárti politikus emellett a rezsicsökkentést is a kormány fontos gazdaságpolitikájának részeként említette, amely szerinte igazságot szolgáltat azzal, hogy visszaadja az embereknek a "2010 előtt mondvacsinált okokkal elvett pénzeket". Példaként említette erre a korábbi tizenötszöri lakossági gáz- és villanyáremeléseket.

Németh Szilárd szerint a rezsicsökkentés amellett, hogy szociális segítséget is nyújt a családoknak, rendszerszintű hatásokkal jár, mivel segít tartósan alacsonyan tartani az inflációt, a lakosság növekvő megtakarításai pedig serkentik a kiskereskedelem, valamint az állampapírok forgalmát is.

"Hülyeséget beszélnek" - válaszolta a Fidesz alelnöke arra a kérdésre reagálva, amely szerint egyes gazdasági szakemberek úgy látják, a jelenlegi energiapiaci árak a mostaninál alacsonyabb rezsiköltségeket tennének lehetővé. Kiemelte, ezt a véleményt azok fogalmazzák meg, akik korábban támadták a rezsicsökkentést, most pedig szeretnének "pápábbak lenni a pápánál".

Forrás: MTI; Fotó: cdn.blog.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.