Pesti Srácok

A farkasordító hidegben sem csökken a migrációs nyomás

null

Továbbra is indokolt a védelmi vonalak megerősítése, ebben kormányzati döntés van, a prognózisok nem mutatnak olyan körülményt, ami a tiltott határátlépések számának csökkenését vagy megszűnését mutatná – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádióban.

Bakondi György hangsúlyozta, hogy a kerítéseknek a mainál nagyobb nyomás elleni védelemre is alkalmasnak kell lenniük, és olyan műszaki megoldást keresnek, hogy csökkenteni lehessen az őrzésben részt vevők létszámát. Szólt arról is, hogy a rendkívüli hideg időben a déli határszakaszon szolgáló katonák és rendőrök plusz felszereléseket kaptak, illetve gyakoribbak a váltások, például a magasfigyelőkben szolgálatot ellátók akár negyedóránként is bemehetnek a melegedő sátorba. Megjegyezte, hogy a hideg miatt nem csökkent jelentősen a migránsok száma.

Kérdésre válaszolva Bakondi György elmondta: az európai lakosság vélekedése jelentősen megváltozott a migránskérdésben, ami eljutott a politika szintjére is, ennek nyomán szinte minden európai ország szigorította fellépését, határai védelmét. A miniszterelnök főtanácsadója reményét fejezte ki, hogy 2017 a fordulat éve lesz, és a józan gondolkodás, az európai biztonsági szempontok hatékonyabban érvényesülhetnek, mint korábban.

PestiSracok facebook image

A magyar kormány, ahogy eddig, úgy az idén is konzekvensen azt az álláspontot képviseli, hogy elsődleges feladat a külső határok védelme, az illegálisan bejutottakat ki kell szállítani, az újonnan érkezők kérelmét az unión kívüli hotspotokban kell elbírálni – mondta, hozzátéve: el kell érni az uniós szabályok ilyen irányú változását. A szilveszter éjjel Németországban, Ausztriában és Svédországban történt zaklatások, illetve az ezzel egyidőben Törökországban történt terrorcselekmény is megerősíti, hogy az ellenőrizetlen migránsok érkezése és a belbiztonság romlása között szoros összefüggés van, ezek ellen mindent meg kell tenni – mondta Bakondi György.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.