Pesti Srácok

Gyanúsítottként hallgatták ki az Eximbank-vezért

Gyanúsítottként hallgatták ki az Eximbank-vezért

Nátrán Roland, az Eximbank volt vezérigazgatója, egyben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi helyettes államtitkára is gyanúsítottja annak a büntetőeljárásnak, amelyet a pénzintézet ingatlanbérleti szerződése miatt folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - számolt be a Magyar Nemzet.

Nátrán Roland védője a lapnak megerősítette, hogy ügyfelét gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Fülöp Tamás ugyanakkor közölte azt is, hogy az Eximbank egykori vezérigazgatója nem követett el bűncselekményt, és panasszal élt a gyanúsítás ellen a Fővárosi Főügyészségnél. Az ügyvéd szerint a rendőrség egy alapvető büntetőjogi tévedésre alapozza a gyanúsítást.

Nátrán Roland az állami tulajdonú Eximbank vezetőjeként írta alá a Lánchíd Palota kibérlésére kötött megállapodást, amely miatt a pénzintézet új vezetése feljelentést tett. Az ügyben tavalyelőtt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indult nyomozás. Az eljárásnak két másik gyanúsítottja is van, egyikük Nobilis Kristóf nagyvállalkozó, akinek érdekeltségébe tartozik az a patinás Duna-parti ingatlan, amelyet az állami intézmény kibérelt.

Nobilis Kristóf ügyvédje "jogi abszurdumnak" nevezte az üzletember gyanúsítását, ami ellen panasszal éltek. A büntetőeljárás alapját olyan állítások képezik, amelyekről a magyar bíróság első fokon már tényszerűen kimondta, hogy nem igazak - mondta Papp Gábor.

PestiSracok facebook image

Az Eximbank azért perli a Nobilis érdekeltségébe tartozó társaságot, mert álláspontja szerint feltűnően értékaránytalan módon adta számukra bérbe a Duna-parti ingatlant. A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a bank keresetét. A bíró szóbeli indoklásában elmondta, nem lehet összemosni a jó erkölcsbe ütközés tilalmát a feltűnő értékaránytalanság tilalmával. Kifejtette azt is, a szakértői vélemény nem támasztotta alá, hogy a vállalkozó érdekeltségébe tartozó cég és az Eximbank közti bérleti díj valóban feltűnően értékaránytalan volna.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; fotó: mno.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.