Pesti Srácok

Migránsokat és zsidókat akartak megtámadni – letartóztatások Németországban

Migránsokat és zsidókat akartak megtámadni – letartóztatások Németországban

Házkutatásokat tartottak szerdán Németországban egy feltételezett szélsőjobboldali csoport tagjainál, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek rendőrök, menedékkérők és zsidó vallású emberek ellen.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint mintegy kétszáz rendőr bevetésével országszerte 12 lakást kutattak át. Hét ember ellen folyik eljárás, közülük hatot azzal gyanúsítanak, hogy közösségi portálokon szervezkedve létrehoztak egy szélsőjobboldali csoportot, és 2016 tavasza óta fegyveres támadásokat terveztek. A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes ügyészség szerint a hetedik gyanúsított eszközök, felszerelések beszerzésében támogatta a csoportot.

A házkutatások célja a csoport felépítésére és az esetlegesen tervezett támadásokra vonatkozó további bizonyítékok begyűjtése volt - áll a közleményben, amely szerint egyelőre nem tártak fel konkrét merénylet tervezésére utaló adatokat. A razziák után Frauke Köhler, a legfőbb ügyészség szóvivője elmondta, hogy lefoglaltak több fegyvert és nagyszámú lőszert, valamint robbanóanyagokat, és őrizetbe vettek két embert. Német hírportálok szerint a csoport a Reichsbürger (birodalmi polgárok) nevű „revizionista” mozgalomhoz sorolható. Frauke Köhler ezzel kapcsolatban azt mondta, még nem tudni pontosan, hogy a csoport milyen elveket követ, de „bizonyos ideológiai rokonság kétségkívül felfedezhető” a Reichsbürger mozgalommal.

A mozgalom a húszas, harmincas évek Németországának folytonosságát vallja, és nem ismeri el a mai Németországot, így a rendőrségtől az adóhivatalig tagadja valamennyi állami intézmény legitimitását. Szakértők szerint lazán szervezett és ideológiailag nem teljesen egységes, a szélsőséges szubkultúra egyes csoportosulásai az első világháború előtti, mások a második világháború előtti német határokat ismerik el. Jellemző a demokratikus berendezkedés elutasítása és a holokauszt tagadása. A mozgalomnak országszerte néhány száz követője lehet. Egyikük tavaly októberben meglőtt egy rendőrt Bajorországban, a biztonsági hatóságok azóta fokozottan szemmel tartják a mozgalom tagjait.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: n24.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.