Pesti Srácok

Molnár Csaba Fideszt kiáltott, de Gyurcsány lett belőle

Molnár Csaba Fideszt kiáltott, de Gyurcsány lett belőle

Molnár Csaba DK-alelnök nemrég „az adóelkerülők és vagyoneltitkolók mekkájában”, a svájci Zugban forgatott. Kisfilmjében a "korrupt fideszeseket" üti, de valójában egy tőről metszett gyurcsányistát gyaláz - írta a valasz.hu.

A film elején Molnár Csaba bevezetőjéből kiderül, hogy a celebek, ilyen-olyan multicégek és egyes korrupt politikusok hová szokták elrejteni a vagyonukat. Bemutatja "a Rogán Antal jobbkezeként ismert Kertész Balázs zugi hajlékát", majd ráragasztja a postaládára, hogy „visszavesszük”. Elsétál a MET nevű gázkereskedés helyi központjáig, és ide is felnyálazza a visszavesszük-matricát. Végül megérkezik a Chamerstrasse 172. alatti irodaházhoz, ahol a következőkkel folytatja: idevalósi az a cég, amely Tarsoly Csaba budai villájának tulajdonosa volt és több magyar milliárdost kiszolgálóUnited Trust Consulting (UTC) AG a magyar származású Valentik Csaba érdekeltsége.

A válasz.hu mindezt azzal egészíti ki, hogy Valentik Csaba birodalmának része az UTC mellett például a Geneva Group International (GGI), aminek az elmúlt hat évben Gyurcsány Ferenc legfontosabb segítője, Tunyogi Csaba volt az üzletfejlesztési igazgatója. Tunyogi még azelőtt, hogy a vagyon- és adóoptimalizálásra szakosodott svájci vállalatcsoporthoz került, a Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke volt, részt vett több Gyurcsány-projekt - például a kormányzatinegyed-építés - monitoringbizottságának munkájában. Igazgatósági tagja volt a Gyurcsány-féle Altus fennhatósága alatt működő Perfekt-Audit Rt.-nek, illetőleg a Perfekt Rt. volt üzletág-igazgatója, továbbá a Horn-kormány Miniszterelnöki Hivatalának főalakja és az MSZMP KB munkatársa volt.

Forrás: valasz.hu; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Magyar Péter láttán még a Duna is irányt változtatott (videó)

Ps TV 2024 szeptember 22.
Árad a Duna. Mielőtt még valaki félreértené, a válasz nem, ez nem egy újabb péniszirigységgel küzdő politikus jelmondata, hanem a rögvalóság. Az árvíz elleni védekezés komoly összefogást igényel, így most a legtöbben a gátakon pakolják a homokzsákokat. Munka közben persze akad idő néhány tökéletesen beállított, profi fotóra is, amelyek nyilván csak azért születtek, hogy önkénteskedésre ösztönözzék a még nem önkénteskedő embereket. Elfogadjuk. Ez egy ilyen világ. Megértjük, ha készül néhány kép, de a 452 kép/óra egy picit talán már túlzás. Piros pont annak, aki kitalálja, ki készítette a legtöbb "digitális tartalmat" a gátakon folyó munkálatokról. Bizonyára nem Magyar Péter az. Kacsintás, kacsintás.

Németh Balázs: beárazza majd a választás, mit érnek a like-ok! – Morál Hal Melindával

Ps TV 2025 június 1.
Változik a politikai kommunikáció, mit nyújt a Fidesz egy fiatal számára, szavazatra lehet-e váltani a like-okat! A 26’-os szavazás természetéről, online felületekről és arról beszélgetünk Németh Balázzsal, a Fidesz frakció szóvívőjével, hogy konzervatív oldal képes-e az érzelmekig hatolni. A választáson túl szóba kerülnek az életmód kérdések és mit tehetnek azért a kormánypártok, hogy egészségesebbek legyünk.