Pesti Srácok

Az 1919-es pozsonyi sortűz áldozataira emlékeztek felvidéki magyarok

Az 1919-es pozsonyi sortűz áldozataira emlékeztek felvidéki magyarok

A csehszlovák légió katonái által, 1919-ben békés tüntetőkre leadott sortűz áldozataira emlékeztek felvidéki magyarok vasárnap, a tragédia évfordulóján Pozsonyban az áldozatok emlékhelyén, a Csalogányvölgyi temetőben.

1919 február 12-én Pozsonyban több ezer fős, főként a város magyar és német lakóiból álló tömeg tüntetett a hajdani Vásár téren (most Szlovák Nemzeti Felkelés tere), az ellen tiltakozva, hogy a várost az év első napján megszállták a csehszlovák légió katonái, majd egy hónappal később az úgynevezett teljhatalmú szlovák minisztérium önkényesen Szlovákia fővárosává nyilvánította a várost.

A békés tömeg skandálását, az Éljen Magyarország-jelszó hangoztatását a csehszlovák legionáriusok provokációnak minősítették, ezért géppuskasortüzet adtak le tüntetőkre, majd szuronnyal támadtak a menekülő emberekre. A sortűznek a helyszínen hat halálos és több mint száz sebesült áldozata volt, ez utóbbiak közül ketten később életüket vesztették. Bár a történtek miatt később a csehszlovák hatóságok vizsgálatot indítottak, ennek alapján senkit sem vontak felelősségre, s a tragédia áldozatait máig nem rehabilitálták.

A "pozsonyi sortűz" néven ismertté vált tragédia áldozatai előtti főhajtásul az idén már tizenkettedik alkalommal rendeztek megemlékezést a Csalogányvölgyi temetőben a Csemadok Pozsony óvárosi alapszervezetének és a Pozsonyi Casino társulásnak a szervezésében. A vasárnapi megemlékezésen Brogyányi Mihály, a Csemadok óvárosi alapszervezetének alelnöke idézte fel a tragédiát, az ahhoz kötődő történelmi eseményeket és az utóbbiak máig ható következményeit. Elmondta: a korabeli hatóságok megpróbálták a történteket úgy beállítani, mintha a pozsonyi magyarok provokációjának következményei lettek volna, és ezen az alapon megtorló intézkedések sorát indították el az akkor még több mint 80 százalékában magyarok és németek által lakott városban. A helyi magyarság felőrlését célzó folyamat részeként egyebek mellett végleg bezárták a pozsonyi magyar egyetemet, az Erzsébet Tudományegyetemet, sok helyi magyar vezetőt internáltak, többeket pedig megfosztottak munkájuktól.

PestiSracok facebook image

"Elkezdődött az a folyamat, amely során Pozsonyt átalakították, átgyúrták egy másik várossá" - mutatott rá a Csemadok óvárosi alapszervezetének alelnöke, hozzátéve: a folyamat eredményeként Pozsony ma szlovákul beszélő város, ahol ritka a magyar szó, és ahol a magyarok egymástól elszigetelve élnek, ami még fontosabbá teszi az emlékezést.

- szögezte le Brogyányi Mihály. A megemlékezés - amelyen mintegy kéttucatnyian vettek részt - a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Forrás: MTI; Fotó: hvim-felvidek.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.