Pesti Srácok

Bayer: Ha a Jobbik így folytatja, áprilisban külön kamionnal vesz részt a Pride-on?

Bayer: Ha a Jobbik így folytatja, áprilisban külön kamionnal vesz részt a Pride-on?

Fogalma sincs Bayer Zsoltnak, vajon az Y-generáció mit gondol a hazai politikáról. A publicista az Y-generáció politikai értékrendje című előadáson úgy fogalmazott, megérti, hogy a mai fiatalok nem érzik közel magukhoz a magyar pártokat. A Mandiner írása szerint Bayer nem tudja elképzelni, mi vonzót találhatna az újabb generáció például Gyurcsány Ferencben, vagy abban a Jobbikban, amelyik lehet hogy jövő áprilisban bejelenti: „külön kamionnal vesz részt a Pride-on”. Ám elszomorítónak tartja, hogy a politikailag aktív fiatalok, akik akarhatnának valamit, „azt akarják, hogy ne legyen semmi”.

Fogalma sincs, hogy mit gondolnak az Y generáció tagjai valójában a politikáról - szögezte le Bayer Zsolt az Y-generáció politikai értékrendje című előadáson. Ő az X generáció szülötteként nem tudja megfejteni az utána következők politikai inaktivitásának okait, s nem próbál meg egyetlen sztereotípiát ráhúzni a fiatalságra. Úgy tapasztalja: inkább kétféle, ellentétes vélekedés létezik. Az egyik forrófejűnek, lázadónak; a másik lustának, nemtörődömnek titulálja az új nemzedéket. Szerinte a pillanat határozza meg, éppen melyik igaz. Ha a fiatalság úgy érzi, „zavar van a gépezetben”, forradalmat csinál; ha minden rendben működik, mással törődik. A legújabb felmérések – melyek szerint a magyar fiatalok hat százaléka érdeklődik intenzíven a politika iránt – azt mutatják tehát: mégsem olyan rosszak az állapotok.

Bayer Zsolt megérti, hogy a fiatalok nem érzik közel magukhoz a magyar pártokat. Maga is el szokott mosolyogni, amikor végignéz a Fiatal Demokraták Szövetségén.

PestiSracok facebook image

– ismerte be hozzátéve: ő is jobban örült, amikor a Fideszben ült még az összes „jó csaj”, akiknek a helyein ma már csak „öreg nénik vannak”. Mindezek ellenére – egy évre a választásoktól – a Fidesznek a győzelemhez elegendő, ha hazamegy, majd mélyen hallgatva beül egy sötét sarokba – mondta nevetve. Kijelentését az ellenzékről gyorsan felvázolt körképpel indokolta. Nem tudja ugyanis elképzelni, mi vonzót találhatna az újabb generáció például Gyurcsány Ferencben, aki a „voltam, vagyok és leszek” mondatával annyi kampánypénzt spórolt a Fidesznek, hogy a kormány hálából átutalhatna neki egy komolyabb összeget. De hasonlóan elképzelhetetlennek tartja, hogy egy huszonéves arra az MSZP-re szavazzon, amelyet maga is úgy utál, „mint Nyilas Misi a kukorica gödölint”, vagy ne adj’ Isten ahhoz a Jobbikhoz tegye az ikszet, amely ha így folytatja, áprilisban bejelenti:

Ilyen helyzetben persze az „öreg balosok” minden bizalmukat a Momentumba vetették.

– mutatott némi empátiát a publicista. Ám elszomorítónak tartja, hogy a politikailag aktív fiatalok, akik akarhatnának valamit, „azt akarják, hogy ne legyen semmi”. Megérdemelnénk az olimpiát, amely hatalmas gazdasági és infrastrukturális hasznot hozna, megépülne többek között a vasút Ferihegyre, amelyre amúgy is nagy szükség lenne. Ám mindez elhanyagolható az országimázs növekedéséhez képest – állítja. Szerinte ugyanis az a népszerűség és hírnév, amit egy olimpia hoz, megfizethetetlen. A publicista cáfolta a nolimpiások érvét, miszerint Görögország az olimpiától ment tönkre. Görögország a magas szociális juttatások és a nép adózásról való leszoktatása juttatta csődbe – szögezi le.

– méltatlankodott a publicista. Emlékeztetett: mindig voltak, akik azt akarták, ne csináljunk semmit, de ha mindig szót fogadtunk volna nekik, még mindig a „tűz körül ülnénk lábszárcsonttal a hajunkban”. Szerinte ha az akkori momentumosokon múlt volna, most nem lenne Lánchíd, országház és kisföldalatti sem.

A teljes cikk itt érhető el!

Forrás: Mandiner; Fotó: Kozma Zsuzsi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.