Pesti Srácok

Hatályon kívül – Mégsem ússzák meg a korrupt román politikusok

Hatályon kívül – Mégsem ússzák meg a korrupt román politikusok

Hatályon kívül helyezte vasárnapi rendkívüli ülésén a Sorin Grindeanu vezette román szociálliberális kormány korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította, miután Romániában napok óta százezrek tüntettek a korrupció büntethetőségének enyhítése ellen.

A kormány újabb sürgősségi rendeletben hatálytalanította korábbi vitatott intézkedését. Az intézkedés tényéről közleményt adott ki a kormány, de az újabb jogszabály szövegét nem tette közzé. A kabinet vasárnap feloldotta a január 31-i kormányülés és a Ciolos-kormány tavaly május 18-i ülésének jegyzőkönyvének titkosítását is, mindkét kormányülésen sürgősségi rendelettel módosították a Btk.-t.

A szociálliberális kormánykoalíció több ízben hivatkozott arra, hogy a korábbi szakértői kormány is sürgősségi rendelettel módosította a Btk.-t, illetve a büntető perrendtartást és akkor senki sem vonult utcára tiltakozni. Mindkét kormány arra hivatkozott, hogy Btk. és a büntető perrendtartás egyes rendelkezéseit alkotmánybírósági döntések hatálytalanították, és ezeket a taláros testület döntésének megfelelően kell kijavítani.

A szakértői kormány sürgősségi rendelete nem érintette a korrupciós cselekmények büntethetőségét, 2016-ban a kiskorúak elleni, illetve szexuális bűncselekményekre, a pénzhamisításra és az ivóvíz megfertőzésére vonatkozó Btk.-cikkelyeket módosította a Ciolos-kabinet.

PestiSracok facebook image

A Grindeanu-kormány kedden elfogadott sürgősségi rendelete egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán. A kormány azt követően fogadott el a kormányülés eredetileg közzétett napirendjén nem szereplő sürgősségi rendeletet a büntetőjog módosításáról, hogy az azt megelőző két hétben szinte naponta ezrek, tízezrek tüntettek a kormány közkegyelmi, és Btk.-módosítási tervei ellen, amelyeket a demonstrálók a korrupt politikusoknak dobott mentőövként értelmeztek.

A vasárnapi rendkívüli kormányülésről kiadott közlemény szerint Sorin Grindeanu miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy sürgősen kezdeményezzen közvitát valamennyi politikai párt és a civil társadalom bevonásával a Btk. és a büntető perrendtartás módosítása ügyében, hogy a büntetőjogot egy szabályos parlamenti eljárás keretében az alkotmánybírósági döntésekhez, az európai irányelvekhez igazítsák.

Bár előző napi sajtótájékoztatóján Grindeanu azt mondta, Florin Iordache igazságügyi miniszternek vállalnia kell a felelősséget, amiért "nem sikerült jól elmagyarázni a kormány szándékait, és ez szerinte sok félreértéshez, félremagyarázáshoz vezetett", a vasárnapi kormányülésről kiadott közleményből nem derül ki, hogy született-e valamilyen döntés Iordache miniszteri mandátumát illetően.

Forrás: MTI; fotó: mno.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?