Pesti Srácok

A Hír TV nem adja fel a harcot, és tapasztalt szakemberekkel erősít

A Hír TV nem adja fel a harcot, és tapasztalt szakemberekkel erősít

Közleményben reagált a G-nap óta 180 fokos fordulaton átesett Hír TV arra, hogy tömegével hagyják ott a csatornát az eddigi szerkesztői, munkatársai.

Az elmúlt hónapok politikai és médiapiaci helyzetének alakulása kapcsán a Hír TV időben felkészült arra, hogy számos munkatársa elhagyja a csatornát – áll a közleményben, amely szerint a 250 főt foglalkoztató csatorna mintegy két tucat dolgozója mondott fel két hét alatt, és távozott az Echo TV-hez.

PestiSracok facebook image

– írták, és azt ígérték, hohy minden eddiginél jobban erősödik majd a kormánykritikus hangnem és a híresemények reális bemutatása, hamarosan napi 24 órán keresztül. A távozó kollégáknak sok sikert kívántak, és a közlés szerint nagy tapasztalatú szakemberek érkeznek a helyükre, akik garanciát jelentenek a korábbinál is erősebb szakmai színvonalra. A közlemény arra is kitér, hogy nő a csatorna nézettsége, és a következő években is meghatározó, megkerülhetetlen szereplője lesz a magyarországi hírtelevíziózásnak.

blikk.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.