hír tv
Orbán Balázs szerint a választások után más állapotban lesznek a háborúpárti és a békepárti kormányok
„Egy teljesen új terepasztal látszik, ahol más állapotban lesznek a háborúpárti kormányok és a békepárti kormányok” – fogalmazott a Hír TV stúdiójában Orbán Balázs, aki szerint a választások kedvező eredményei jó alapot szolgáltathatnak az újrakezdésre.Orbán Viktor a Hír TV-ben: Jól kell dönteni és huszonnégy óra alatt meg lehet állítani ezt a háborút!
Két és fél évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy háború fog kitörni a kontinensen, egy éve senki nem gondolta, hogy ebbe a háborúba az egész Európai Unió megpróbál majd beszállni, és három hete senki nem gondolta volna, hogy egy szomszédos ország miniszterelnökét megpróbálják megölni. Olyan dolgok fordulhatnak elő a közeljövőben, amikre ma nem gondolunk, vagy egyszerűen elhessegetjük a gondolatát is a fejünkből – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a Hír TV Napi aktuális című adásának különkiadásában. A miniszterelnököt Bayer Zsolt kérdezte, aki szóba hozta Szentkirályi Alexandra visszalépését is. Orbán Viktor erre úgy felelt: Alexandra egy bátor nő, és amikor belevágott, akkor egy nagyon nehéz célt tűzött ki maga elé.Megint nem bírtak magukkal a tüntetők, ezúttal is a sajtó munkatársait inzultálták (VIDEÓ!)
Mindegy, hogy civilnek hazudott tüntetésről, baloldaliról vagy most Magyar Péter újhullámos összejöveteléről van szó, feltehetően ugyanaz a közönség, hiszen ugyanazt csinálják: inzultálják a jobboldali sajtó munkatársait. Ezúttal a Hír TV riporterét vették körbe és nem hagyták elmondani neki a tudósítását.22 millióval tartozik a Hír TV-nek Vig Mór cége
Tartozik a Hír TV-nek a számlagyáras ügyvédként elhíresült Vig Mór cége, a Sunstrike Kft. Miközben a cégnek 1,4 milliárd forintot utalt át a Lánchíd felújítását korrupciógyanús körülmények között elvégző A-Híd Zrt., addig a Sunstrike nem fizetett ki a Hír TV-nek 22 millió forintot. Érdekesség, hogy Vig Mór cége részben egy A-Híd által megrendelt kisfilmsorozat vetítésének díját nem utalta át a televíziónak.Orbán Viktor a Hír TV-ben: Soros emberei mesterkednek azon, hogy a Magyarországnak járó pénzt Ukrajnába juttassák (Videó!)
A HírTV-n élőben adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfőt a Napi aktuális stúdiójában Bayer Zsolt fogadta, a műsort csütörtökön 19 óra 30 perctől láthatják a csatornán.Célpont: újabb jobboldali médium esett áldozatul Mark Zuckerberg ámokfutásának
A Facebook közösségi irányelvei meglehetősen érdekesek, ugyanis nem feltétlenül egyértelműek, és a tapasztalok szerint nem vonatkoznak mindenkire – emelték ki a Hír TV Célpont című műsorában. Az adás a PestiSrácok Facebook-oldalának indoklás nélküli törlésével foglalkozott.Pálffy István: A mai napig tényleg nem tudom, mi történt
Én ott, adás közben nem érzékeltem, hogy amit mondok, az megbotránkoztató – fogalmazott a Hír TV-ből való távozása utáni első interjújában Pálffy István. A Blikknek nyilatkozva az egykori műsorvezető felidézte távozásának körülményeit és elmondta azt is, mivel foglalkozik jelenleg.Ajánljuk még