Pesti Srácok

Orbán Viktor a Hír TV-ben: Jól kell dönteni és huszonnégy óra alatt meg lehet állítani ezt a háborút!

Orbán Viktor a Hír TV-ben: Jól kell dönteni és huszonnégy óra alatt meg lehet állítani ezt a háborút!
Budapest, 2024. június 7. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a TV2 Tények címû mûsorának Budapesten 2024. június 7-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Két és fél évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy háború fog kitörni a kontinensen, egy éve senki nem gondolta, hogy ebbe a háborúba az egész Európai Unió megpróbál majd beszállni, és három hete senki nem gondolta volna, hogy egy szomszédos ország miniszterelnökét megpróbálják megölni. Olyan dolgok fordulhatnak elő a közeljövőben, amikre ma nem gondolunk, vagy egyszerűen elhessegetjük a gondolatát is a fejünkből – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a Hír TV Napi aktuális című adásának különkiadásában. A miniszterelnököt Bayer Zsolt kérdezte, aki szóba hozta Szentkirályi Alexandra visszalépését is. Orbán Viktor erre úgy felelt: Alexandra egy bátor nő, és amikor belevágott, akkor egy nagyon nehéz célt tűzött ki maga elé.

Orbán Viktor a Magyar Nemzet hírösszefoglalója szerint elmondta, hogy a háború kitörése előtt pár héttel ő maga is tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel; akkor 50–50 százalék esélyt adott a konfliktus elharapódzására, mert az világossá vált számára, hogy az oroszok nem tudják azt elfogadni, hogy Ukrajna a NATO-tagság felé tart.

Orbán Viktor szerint semmi túlzás nincs abban, amit mondanak

Akik azt mondják, hogy most túloznak, azoknak azt szokta felemlegetni a miniszterelnök: a német kancellár két éve azt ígérte, csak sisakokat küldenek a háborúba, halált okozó fegyverekről szó sem lehet, illetve az energiaszektorra sem lehet szankciókat kivetni.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Orbán Viktor. Szerinte, ha így haladunk tovább, akkor néhány hónap, és a nyílt katonai konfrontáció bontakozik ki. Bayer Zsolt kifejtette: klasszikus dramaturgiai szabály, hogy ha kitesszük a színpadra a pisztolyt, annak a harmadik felvonás végéig el kell sülnie, ma pedig atomfegyvereket pakolnak a színpadra az európai hatalmak. Miben lehet reménykedni? – tette fel a kérdést. Orbán Viktor így válaszolt:

Felidézte, hogy ő maga ott ült az Európai Unió Tanácsában a többi miniszterelnökkel, ahol lesöpörték a magyar békepárti álláspontot az asztalról, és mentek tovább a nyílt konfliktus felé. A miniszterelnök szerint megvan a remény, hogy ezek az emberek tudnak jó döntéseket is hozni, de rá kell őket kényszeríteni erre.

– fogalmazott a kormányfő. Mint mondta, nemcsak az Európai Parlament összetétele fog eldőlni a napokban, hanem a tagországok kormányairól is ítéletet mondanak az európai emberek.

– jelezte.

Huszonnégy óra alatt véget lehet vetni a háborúnak

Orbán elmondta, hogy Brüsszel és Washington a háborús központok, a mérkőzés első felét most vasárnap kell megnyerni, majd novemberben Amerikában lesz a második forduló, ahol abban reménykedhetünk, hogy a békepárti elnökjelöltet, Donald Trumpot választják meg.

– magyarázta Orbán. Mi a feltételezhető cél? Miért akarják legyőzni Oroszországot? – tette fel a kérdéseket a műsorvezető a miniszterelnöknek. Orbán Viktor szerint a nyugati vezetők vagyont és befolyást akarnak szerezni. Ukrajna szerinte adottságaiban egy gazdag ország, ezt akarják megszerezni. A dolog végén a pénz, a hatalom, az ottani termőföld, gazdasági lehetőségek állnak.

A tét, hogy ki marad életben

A miniszterelnök szerint sokan kívánkoznak vissza a '90-es évekbe, amikor Oroszországot és Ukrajnát ki lehetett használni, de ezt az oroszok mára megelégelték, újraszabályozták a saját világukat.

– mondta. A miniszterelnök szerint a háborúban nagyon nehéz megállni, ezért nem szabad átengedni a katonák kezébe a kezdeményezést. A legnagyobb hiba az volt, hogy Európa ezúttal nem szigetelte el a konfliktust, mint azt tette a Krím esetében, 2015 környékén.

Napi hatmillió forintot kell fizetnünk a déli határ védelméért

Az ítélet már megvan, a választások után akarja az unió nyilvánosságra hozni, de ennyit kell majd fizetnünk naponta, ha nem engedjük be a migránsokat. Orbán Viktor felidézte, hogy ez még nem is a jéghegy csúcsa, hiszen a közelmúltban Magyarországot megpróbálták pénzügyi értelemben megfojtani.

– húzta alá Orbán Viktor. Mint mondta, Magyarország szuverenitását sikerült megvédeni, ami annak is köszönhető többek között, hogy nincs koalíciós kormányzás, és hogy a választópolgárok a bizalmukról biztosítják a kormányt.

– jelentette ki Orbán Viktor.

Miért gáncsolják a magyar–kínai kereskedelmet?

– vélekedett Orbán Viktor a fenti kérdésre adott válaszában. A világ a miniszterelnök szerint nem igazságos: a nálunk nagyobbak nem akarnak velünk igazságosak lenni, a saját érdeküket fogják szem előtt tartani.

A repülőtér visszavásárlásáról is kérdezték a kormányfőt, aki elmondta, hogy 2010-ben a bankszektor, az energiaszektor, a média, a kiskereskedelem nagy része mind külföldi kézben volt. Ide tartozott a monopolhelyzetben lévő repülőtér is. A területek nagy részén el tudta érni a kormány, hogy a magyar tulajdoni hányad 50 százalék felett legyen. Ezután következhetett a repülőtér visszavásárlása, amit a Covid hátráltatott, de mára megtörtént.

Budapesten újra kell szervezni a Fideszt

– jelentette ki a visszalépésre vonatkozó kérdésre válaszolva. Mint mondta, Szentkirályi Alexandra úgy vágott bele a kampányba, hogy nem volt mögötte felépített politikai közösség a miniszterelnök meglátása szerint. Budapestért meg kell küzdeni a kormányfő felfogása szerint. Hozzátette: a mostani Fidesz-kampány háttere nem volt elég erős, ezért hozta meg a visszalépésről szóló döntést Szentkirályi Alexandra. A Fidesz szempontját most megelőzte egy másik szempont, hogy legyen változás Budapesten, ezért támogatta a döntést – fogalmazott Orbán. A választás tétjéről a miniszterelnök azt mondta, a háború és béke kérdésében kell dönteni, de nem mindegy, kik vezetik a közösségeinket, mert ez egy falun és egy városon is meglátszik. A jó helyi vezetők kihasználják az adódó lehetőségeket Orbán Viktor szerint.

Az utolsó kérdés a közelgő foci-Eb-ről szólt, amelynek kapcsán a kormányfő kifejtette: a válogatottnak végül a döntőbe jutás lesz a cél. A miniszterelnök szerint nagy tettekre képes csapatunk van, de még nem várhatjuk el azt tőlük, hogy minden mérkőzésen meglepjenek minket. Az eredményt a végén tudomásul kell venni, ha a játékosok szíve a helyén volt.

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.