Pesti Srácok

Kósa szerint Tarlós félreértette a szavait olimpia-ügyben

null

Kósa Lajos az ATV.hu-nak nyilatkozva arról beszélt, „egyszerű félreértés" történt közte és Tarlós István főpolgármester között. Hangsúlyozta, korábbi kijelentései arra vonatkoztak, hogy sem a Fidesz, sem a kormány nem tudja visszavonni az olimpiai pályázatot, ennek „a főváros az ura".

Az olimpiai pályázat visszavonásának az ura a főváros - Kósa Lajos állítása szerint ő így értette, amikor korábban úgy nyilatkozott, ezzel kapcsolatban nem a kormánynak, hanem a fővárosnak van dolga. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője az ATV.hu-nak azt mondta, természetesen a kormánynak is foglalkoznia kell az olimpiával, hozzátette, „egyszerű félreértésről van szó". Kósa Lajos ugyanakkor hangsúlyozta, az olimpiai pályázatot sem a kormány, sem a parlament nem tudja visszavonni.

Az ATV.hu-szerint bár Kósa Lajos nem adott egyértelmű választ arra a kérdésükre, a népszavazási kezdeményezés miatt vissza kell-e vonni az olimpiai pályázatot, ugyanakkor az általa elmondottakból az derült ki, hogy igen. Mint Kósa Lajos fogalmazott, úgy tűnik, teljesen elúsztak az esélyeink", hiszen már nincs a pályázatunk mögött konszenzus.

Emlékezetes, Tarlós István korábban arról beszélt, arcátlanság, ahogy az olimpiarendezés ügyében Kósa Lajos mindent Budapestre, a fővárosi önkormányzatra hárít.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV.hu; fotó:Laczkó Kornél/vagy.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.