Pesti Srácok

Most már biztos: Angela Merkel a CDU/CSU pártszövetség közös kancellárjelöltje

Most már biztos: Angela Merkel a CDU/CSU pártszövetség közös kancellárjelöltje

Ismét Angela Merkel a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje, és a két párt együtt küzd majd a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában - jelentette be hétfőn Münchenben Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke a két párt elnökségének együttes ülése után Angela Merkellel tartott sajtótájékoztatóján.

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy a CSU választmánya után az elnökség is egyértelmű támogatásáról biztosította a 2005 óta hivatalban lévő kancellárt, így együtt küzdenek majd azért, hogy a CDU/CSU pártszövetség Németország első számú politikai erejeként folytathassa a kormányzást, és megakadályozza a baloldali pártok - a jelenlegi koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) és az ellenzéki Zöldek, illetve az SPD-től balra álló ellenzéki Baloldal - esetleges szövetségének hatalomra jutását. A CDU és a CSU kapcsolatát a közös ügyek dominálják, és ez a közösség "olyan nagy és erős, hogy meggyőződéssel tudunk együtt kampányolni Angela Merkel mellett" - húzta alá Horst Seehofer, aki egyúttal meghívta a testvérpárt vezetőjét Bajorországba, hogy közösen vegyenek részt kampányrendezvényeken. Angela Merkel elmondta, hogy a következő lépés a közös választási program megalkotása. A munka irányításával a két pártfőtitkárt bízták meg a hétfőn véget ért kétnapos együttes elnökségi ülésen. A CDU/CSU a választási porgrammal iránymutatást, orientációt akar nyújtani az embereknek arról, hogy miként lehet megőrizni Németország erejét, és néppártként mindenkinek a támogatására számít, "valamennyi választónak ajánlatot tesz" - mondta.Kiemelte, hogy a testvérpártok viszonya az utóbbi hónapokban "nem volt mindig könnyű", és végül abban állapodtak meg, hogy ha valamiben nem tudnak megegyezni, akkor tiszteletben tartják a másik véleményét. Jelezte, hogy továbbra is elutasítja azt a CSU-s követelést, hogy évi 200 ezer főben korlátozzák a befogadható menekültek létszámát.

Azzal kapcsolatban, hogy a CSU világossá tette, hogy a Bundestag-választás után csak akkor vállal kormányzati felelősséget, ha a kormányprogramba bekerül a menekült-befogadási felső határ bevezetése, Angela Merkel kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem tervezi álláspontja megváltoztatását, és egyelőre a választás megnyerésére összepontosít. A két pártelnököt egy új, hétfőn ismertetett felmérésről is kérdezték, amely szerint az SPD megelőzte a CDU/CSU-t, amire több mint hat éve nem volt példa.

Az Insa közvélemény-kutató intézet kutatása szerint az SPD országos választói támogatottsága 31 százalékos, ami 4 százalékpontos emelkedés az egy héttel ezelőttihez képest, a CDU/CSU pedig 30 százalékon áll, ami 3 százalékpontos gyengülés. Angela Merkel nem tért ki az erőviszonyok alakulására, csupán annyit mondott, hogy pártja eddig is tisztelettel viszonyult ellenfeleihez, és ez a következő választási kampányban is így lesz.

PestiSracok facebook image

Horst Seehofer azt mondta: a politikában eltöltött évtizedekben megtanulta, hogy nem az ellenfelekkel kell foglalkozni, hanem "saját teljesítőképességünkkel". Az Insa felmérése szerint Zöldek 1 százalékponttal gyengülve 7 százalékon, a Baloldal 1 százalékponttal erősödve 10 százalékon áll, vagyis az SPD a Zöldekkel és a Baloldallal nem szerezne többséget a Bundestagban, ha most vasárnap lenne a választás. Viszont egy újabb nagykoalíció 61 százalékos többségre támaszkodhatna, és megfordulnának az erőviszonyok, nem a CDU/CSU, hanem az SPD lenne a nagyobbik erő, így szociáldemokrata kancellár vezethetné Németországot.

Az SPD népszerűsége azután ugrott meg, hogy a párt január végén Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét kérte fel kancellárjelöltnek és pártelnöknek. A hosszú vívódás után elhatározott váltás a párt élén valamennyi felmérés szerint emelte a párt támogatottságát. Az Insa felmérései soha korábban nem mutattak szociáldemokrata fölényt, bár az intézet csak 2012 óta vizsgálja a pártok támogatottságát. Az SPD valamennyi kutatóintézet felméréseit tekintve legutóbb 2010 augusztusában vezette a népszerűségi listát: az Allensbach kutatóintézet akkori mérése szerint 32 százalékon állt, a CDU/CSU támogatottsága pedig 31 százalékos volt.

PS/MTI, Fotó:FAZ

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.