Pesti Srácok

Meghalt Katona Kálmán, az első Orbán-kormány közlekedési minisztere

Meghalt Katona Kálmán, az első Orbán-kormány közlekedési minisztere

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, vasárnap otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter – közölte a család az MTI-vel.

A pécsi születésű egykori politikus a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán, a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte felsőfokú tanulmányait. A Magyar Demokrata Fórumban 1989-től vállalt szerepet 1990–1994, majd 2006–2010 között országgyűlési képviselő volt. Az 1990–1994 közötti ciklusban az Országgyűlés Közlekedési, hírközlési és vízügyi, 2006 és 2009 között pedig Környezetvédelmi bizottságának elnöki tisztét töltötte be. 1998–2000 között az első Orbán-kormány közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterként tevékenykedett. 2002-től 2010-ig a Fővárosi Közgyűlés tagja volt.

1973-tól a Tungsram, 1982-től a Minőségellenőrző Rt. munkatársaként dolgozott, 1995 és 1998 között a Hírközlési Főfelügyelet elnökhelyettesi, 2000 és 2002 között a Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatói tisztségét viselte. 2012 és 2014 között a Magyar Kerékpársportok Szövetsége és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség elnöke volt. 2015-ben alapította a Hermina Galériát a fiatal kortárs képzőművészek és zeneszerzők együttműködésének támogatására.

PestiSracok facebook image

Meghatározó szerepet játszott Magyarország rendszerváltás utáni infrastrukturális felzárkóztatásában. Munkássága a demokratikus jogállamiság, az önkormányzatiság, az európai integráció és a fenntartható fejlődés elve, illetve a polgári értékek köré szerveződött. Elkötelezett híve volt a kortárs zenének, irodalomnak és képzőművészetnek.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?