Pesti Srácok

Nyomoz a rendőrség a moszkvai vízummutyi ügyében

Nyomoz a rendőrség a moszkvai vízummutyi ügyében

Másfél éve nyomoz a rendőrség a moszkvai magyar vízummutyi ügyében, de még mindig nincsen gyanúsított - tudta meg az Index. Állítólag a rendszert külföldi titkosszolgálatok és szervezett bűnözői körök is kihasználhatták.

A moszkvai magyar nagykövetségen évekig működött egy olyan vízumgyár, ahol több ezer schengeni vízumot szerezhettek oroszok mindenféle ellenőrzés nélkül. Az Index szerint közel négyezer olyan orosz állampolgár kapott így vízumot, akikről azt se tudták, hogy valójában kicsodák és mivel foglalkoznak. A "vízumgyár" működtetésében állítólag benne volt Kiss Szilárd egykori agrárattasé, illetve felbukkant a Tarsoly Csaba vezette Quaestor is.

Az Indexnek név nélkül nyilatkozó forrás megerősíttette, hogy mindez kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen olyan orosz szervezett bűnözői körök is éltek a lehetőséggel, amelyeknek emberei az Európai Unióba akarnak bejutni.

Az Index kiemelte, hogy az is nemzetbiztonsági kockázat, hogy a vízumgyár működtetői a konzulokra nyomást gyakoroltak. A lap azt írja, ezt a fenyegetést az Információs Hivatalnak kellett volna elhárítania. A belső jelentés szerint a konzuli osztály már 2012-ben jelezte a visszaéléseket, mégis folytatódott a jogosulatlan vízumkiadás.

PestiSracok facebook image

A belső vizsgálat elkészülte után Martonyi János akkori külügyminiszter sem tett feljelentést, noha ez hivatalból kötelessége lett volna. Szijjártó Péter 2015 júniusában juttatta el a rendőrségre a visszaéléseket feltáró dokumentumot.

Kiss Szilárd annak ellenére lehetett agrárattasé, hogy megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal által végzett nemzetbiztonsági átvilágításon, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tartotta pozícióban, azzal indokolva, hogy orosz kapcsolatai révén hasznos az agrárium számára. Kiss egyébként sokakkal üzletelt, a felcsúti polgármesterrel is volt közös orosz cége, amit Mészáros Lőrinc nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.

Forrás: Index, Fotó: WordPress

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.