Pesti Srácok

Példanélküli lejáratókampányt indított a német sajtó hazánk ellen

null

A Nézőpont Intézet összefoglalójában arról ír, ötödik alkalommal készítették el hazánk előző éves nemzetközi sajtómegjelenései kapcsán médiapolitikai elemzését. Az eredmények szerint 2016-ban példa nélküli módon kritikus volt Magyarországgal szemben a német politikai sajtó, a vizsgált német cikkek háromötöde kedvezőtlen volt hazánk szemszögéből.

Kiemelik, az elemzés nagy figyelmet fordít annak bemutatására, milyen kép alakult ki a tavalyi év során a meghatározó nemzetközi sajtótermékekben Magyarország politikai és gazdasági folyamatairól. Mint megállapítják, példa nélküli módon kritikus volt Magyarországgal szemben a német sajtó a tavalyi év során, az itt megjelent cikkek háromötöde (60 százaléka) kedvezőtlen volt hazánk szemszögéből. Hozzáteszik, a német sajtóban az eddig vizsgált évek során nem volt még ilyen magas a hazánkkal szembeni negatív hírek aránya. Ugyanakkor a német mellett az izraeli, olasz és francia lapok is kritikusak voltak, ezekben az országokban 50-53 százalék volt a hazánkkal szemben negatív hangvételű cikkek aránya.

A közleményben arról is írtak, érdekesség, hogy míg a 2015-ös intenzív nemzetközi médiafigyelem egyértelműen a bevándorlási válság megjelenésével és súlyosbodásával függött össze, 2016-ban e mögött sokkal inkább Orbán Viktor nemzetközi szerepének erősödése állt. Számos külföldi sajtótermék kiemelt figyelmet szentelt a kormányfő bevándorlási politikával és az Európai Unió jövőjével kapcsolatos elképzeléseinek, illetve egyéb külpolitikai kérdésekben – például Donald Trump támogatása – alkotott véleményének.

Az elemzésből kiderült, a legmagasabb havi megjelenésszám a kvótareferendum időszakában, szeptemberben (1 615 megjelenés) és októberben (1 686 megjelenés) alakult ki. A nemzetközi média ezekben a hónapokban kiemelt figyelmet szentelt a népszavazási kampánynak, ezzel összefüggésben a magyar bevándorlási politika intenzív kritikája is rendre előtérbe került. A legnagyobb megjelenésszámot egyébként a német, osztrák és szlovák lapok adták, ugyanakkor a figyelt lapok számarányát nézve a legmagasabb híraktivitást a szlovák, osztrák és lengyel lapok produkálták. Arányaiban a szerb (16 százalék), izraeli (11 százalék) és szlovén (9 százalék) sajtó közölte a legtöbb pozitív cikket Magyarországról.

PestiSracok facebook image

Az elemzés és a módszertan letölthető a Nézőpont Intézet honlapjáról.

Forrás: Nézőpont Intézet közleménye; fotó: mindenertageblatt.de

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.