Pesti Srácok

A politikai elitben keres ügynököket és besúgókat a Momentum

A politikai elitben keres ügynököket és besúgókat a Momentum

A Momentum Mozgalom "egyik szeme boldog, a másik pedig sír" amiatt, hogy a kormány, a főváros és az olimpiai bizottság Budapest olimpiai pályázatának visszavonása mellett foglalt állást - közölte a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Azt is hangsúlyozták: a Momentum Mozgalom igazi feladata az, hogy befejezzék a rendszerváltást.

Fekete-Győr András a Momentum reggeli sajtótájékoztatóján elmondta: azért boldogok, mert a népszavazást támogató több mint 266 ezer aláírás "sűrítménye volt az emberek tettvágyának", amivel sikerült meghátrálásra kényszeríteni Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós István főpolgármestert és Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpia Bizottság elnökét. Ugyanakkor a másik szemük azért sír, mert "megint nem hallgatták meg az embereket" egy kérdésben, miközben a vita során lehetőség lett volna dönteni arról, hogy "mire költsünk" a következő évtizedekben. A "NOlimpia" kampánnyal azt is ki akarták fejezni, hogy nekik más prioritásaik vannak: az egészségügy és az oktatás fejlesztése - fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy miközben őket ügynöközték le kormánypárti politikusok, továbbra is titkosak az ügynökakták. Ezért az a céljuk, hogy ezek az akták végre nyilvánossá váljanak.

PestiSracok facebook image

- mondta Fekete-Győr András.

Hozzátette, hogy egyetlen politikai erővel sem keresik az együttműködést és őket sem keresték meg. Ám lehetnek olyan nemzeti ügyek, amelyek során együttműködnek másokkal.

Soproni Tamás alelnök arról beszélt, hogy az egész Kárpát-medencében meg akarják alakítani "a cselekvés köreit" annak érdekében, hogy erőt mutassanak a politikai elitnek. Ezzel pedig be kívánják fejezni a rendszerváltást - mondta, hozzátéve: 45 napos országjárásba kezdenek, amelynek során olyan embereket keresnek, akik felül akarnak emelkedni a megosztottságon.

Forrás: MTI;

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?