Pesti Srácok

Rotterdam muzulmán polgármesterének nem tetszik a magyar kerítés

Rotterdam muzulmán polgármesterének nem tetszik a magyar kerítés

Nagyon nem tetszik Ahmed Aboutaleb polgármesternek, hogy Magyarország kerítést épített, véleménye szerint ugyanis a határok lezárása nem hoz nagyobb biztonságot. Európa első muszlim városvezetője a HVG-nek adott interjújában arról is beszél, nem szimpatizál a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, mert tevékenységükkel együttjár a korrupció.

Aprócska marokkói faluban született, 15 éves korában érkezett Rotterdamba a város 55 éves jelenlegi polgármestere – írja a HVG csütörtöki számában közölt interújában. Ahmed Aboutaleb korábban távközlési mérnökként, később sajtósként dolgozott. A munkáspárti képviselő 2009-ben váltotta a város korábbi, szintén munkáspárti polgármesterét. Ahmed Aboutaleb, az első európai muszlim polgármester a HVG-nek arról beszél, nagyon nem tetszik neki, hogy Magyarország kerítést épített, véleménye szerint ugyanis a határok lezárása nem hoz nagyobb biztonságot. Hozzátette, ha mindent lezárnának, vége lenne a kereskedelemnek és a jólétnek. A polgármester arról is beszélt, többször is hangoztatta, hogy ne nevezzék kapásból rasszistának, aki fölteszi a kérdést, milyen mértékben engedhető meg, hogy idegen kultúrák hassanak a sajátunkra. Véleménye szerint ugyanakkor a demokrácia azt jelenti, hogy a kisebbségeknek is joguk legyen ahhoz, ami nekik fontos, az abortuszhoz, az eutanáziához, vagy éppen ahhoz, hogy az utcán terjesszék a Koránt. Ahmed Aboutaleb hozzátette, liberális értékrendű politikusként azért lobbizik, hogy Rotterdamban is liberalizálják a coffeeshopokat ( olyan kávézók, ahol legálisan lehet marihuánát vásárolni - a szerk.) Hazánk olimpiarendezési szándékával kapcsolatban a polgármester hangsúlyozta, személy szerint haragszik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra, mivel a szervezet olyan elvárásokat támaszt a házigazda infrastruktúrájával szemben, hogy borítékolható a korrupció. Arról is beszélt, ő nem olimpiai faluban, hanem családoknál helyezné el a sportolókat.

A teljes interjút a HVG csütörtöki számában olvashatja.

Forrás: HVG; fotó: frontpagemag.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?