Pesti Srácok

Több ezren tüntettek Bécsben a burkaviselés mellett

Több ezren tüntettek Bécsben a burkaviselés mellett

Több ezer muzulmán nő vonult az utcákra Bécsben a hétvégén, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az új szabályozás ellen, miszerint tilos lesz nyilvános helyeken – például az iskolákban vagy a bíróságokon – a teljes arcot fedő fátylak viselése Ausztriában.

A 888.hu azt írja, hogy mintegy háromezren – többek közt fátylat viselő nők – tüntettek a hétvégén az osztrák fővárosban annak érdekében, hogy tudtára adják a kormánynak: továbbra is fontosnak tartják, hogy viselhessék a teljes arcot eltakaró burkát és elutasítják azt a tervezetet, amely szerint 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabhatnának ki azokra, akik elfedik az arcukat. Véleményük szerint a fátylak viselése erősebbé teszi a nők karakterét, jellemét, és joguk van azt viselni a nyilvános helyeken, amit csak akarnak.

A megmozdulást a Muszlim Civilek Hálózata rendezte, amely még arra is odafigyelt, hogy a férfi szimpatizánsokat a tömeg legvégére vezényelje, hogy mindenképpen fátylas nők vezessék fel a demonstrációt. Több burkát viselő nő kezében olyan transzparensek voltak láthatóak, miszerint az elnyomás és a szexizmus ellen is tiltakoznak annak ellenére, hogy a viseletüket előíró iszlám vallás szigorú értelmezése több esetben is korlátozza a nők jogát, nemi életét.

PS/888 Fotó:AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?