Pesti Srácok

25 milliót lopott szüleitől egy kaposvári fiú

25 milliót lopott szüleitől egy kaposvári fiú

Lakástörlesztőre, kocsira, és prostituáltakra verték el a 25 millió forint egy részét. A kaposvári fiatalt "újdonsült" barátai vettek rá, hogy lopja el az összeget otthonról. A 22 éves férfi elbeszéléseiből tudták a többiek, hogy szülei mennyi pénzt tartanak otthon. Miután rávették, hogy hozza el szülei vagyonát, segítettek neki albérletet keresni, valamint felbujtóként és tettestársként a későbbiekben támogatták a bűncselekmény elkövetésében - írja közleményében a police.hu.

A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. március 10-én eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A siófoki nyomozók és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2017. március 11-én elfogtak egy 22 éves kaposvári lakost, aki több alkalommal is nagyobb mennyiségű készpénzt tulajdonított el szülei pusztaszemesi otthonának garázsából. A fiatalember a 2017-es év elején megismerkedett több olyan személlyel is, akik beszélgetéseik alkalmával tudomást szereztek arról, hogy nagyobb mennyiségű készpénz van a férfi családjának otthonában. Ezen információk birtokban a „barátok” segítettek neki albérletet keresni, valamint felbujtóként és tettestársként a későbbiekben támogatták a bűncselekmény elkövetésében. Az eljárás során felmerült információk alapján a 22 éves M. Ferenc kaposvári lakos társait a nyomozók rövid időn belül azonosították. A 22 éves, gerdei P. Mercédeszt, a 22 éves, bábonymegyeri P. Albertet, továbbá három pusztaszemesi lakost, a 18 éves V. Patrikot, a 44 éves V. Csabát és a 41 éves Sz. Tamás Róbertet otthonaikban a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra. A nyomozók a kaposvári, gedrei, pusztaszemesi lakosokat lopás bűntett, a bábonymegyeri lakost bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak közül a rendőrök 5 főt őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuknak indítványozására. P. Albert az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

A kihallgatások alkalmával a nyomozók megállapították, hogy az ellopott, közel 25 millió forintból a gyanúsítottak lakásrészletet fizettek be, személygépjárművet vásároltak. Több alkalommal is a napi szükségleteikhez fontos eszközöket, ételt, italt is vásároltak, továbbá szobákat béreltek egy panzióban, valamint egy nővel anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális kapcsolatot létesítettek. A házkutatások során az ellopott készpénz egy részét megtalálták a nyomozók és több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyeket a gyanúsítottak a pénzből vásároltak.

Forrás: police.hu; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.