Pesti Srácok

Elmarasztalták Magyarországot Szanyi Tibor miatt

Elmarasztalták Magyarországot Szanyi Tibor miatt

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék korábban elmarasztalta Magyarországot Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása miatt. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.

A strasbourgi székhelyű törvényszék novemberben első fokon már helyt adott Szanyi Tibor panaszának, és 3100 euró (nagyjából 960 ezer forint) kártérítést ítélt meg az ügyben, amely ellen a magyar állam fellebbezést nyújtott be.

Az ügy előzménye, hogy 2013 tavaszán az akkori országgyűlési képviselőt Kövér László házelnök javaslatára 131 ezer forint megfizetésére büntették, amiért egy héttel korábban, interpellációja után a középső ujjával beintett a Jobbik-frakciónak. A szocialista politikus szerint a jobbikos képviselők rasszista megjegyzéseket tettek, kézmozdulatával erre válaszolt.

A képviselő azért fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert úgy véli, az intézkedés sértette a véleménynyilvánítási szabadságát, valamint azért, mert a házelnök visszautasította következő napokban tervezett interpellációját azzal az indokkal, hogy kijelentései sértették volna az Országgyűlés tekintélyét, és fegyelmi intézkedésekre is okot adhattak volna.

PestiSracok facebook image

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

Forrás: MTI; fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.