Pesti Srácok

Franciaországnak vannak elveszített területei - mondja a migráció okairól könyvet író Marc Fromager

Franciaországnak vannak elveszített területei - mondja a migráció okairól könyvet író Marc Fromager

„Jézus soha nem utal arra, hogy biztonságunkat és kultúránkat kellene veszélyeztetnünk ismeretlen hátterű és célú tömegek befogadásával” - mondta Marc Fromager, az AED francia segélyszervezet igazgatója a Heti Válasznak. A lap Fromagert Háború, olaj, radikalizmus – csapdában a közel-keleti keresztények című könyvének hazai bemutatója kapcsán kérdezte.

A könyv a közel-keleti keresztények sorsára összpontosít, de szó esik az energiáról, a nagy- és középhatalmak stratégiai érdekeiről, és az iszlám belső konfliktusairól is. „A közel-keleti keresztények nem a többségi társadalomtól elszigetelten élnek. Sorsuk tragikus: 2014 nyarától észak Irakból tömegesen menekültek el az Iszlám Állam fenyegetése miatt.” Franciaországban nagy figyelmet kapott a jelenség, sok adomány érkezett az AED-hez, Fromager pedig, mivel sok időt töltött az Közel-Keleten, előadásokat tartott az ottani keresztények életéről.

„Szíriában persze nem csak a keresztények szenvednek, hiszen az áldozatok többsége muszlim, akiket más muszlimok ölnek meg.” Ennek ellenére indokoltnak tartja a keresztények kiemelését, mivel ők üldözött kisebbség, és „a térségben senkire sem sem számíthatnak.” Az AED igazgatója szerint a franciák adakozási kedve abból a félelemből fakad, hogy Franciaországban is sor kerülhet vallási alapú összecsapásokra.

PestiSracok facebook image

Sokan mondják, hogy a háború elől menekülőkön keresztény kötelességünk segíteni. Marc Fromager nem tagadja, hogy olvashatunk erről a Bibilában, azonban hozzáteszi: „Jézus soha nem utal arra, hogy biztonságunkat és kultúránkat kellene veszélyeztetnünk ismeretlen hátterű és célú tömegek befogadásával.” Szerinte az sem a keresztényi könyörületesség része, hogy „elszívjuk ezekből az országokból az életerős rétegeket.” Homszi útja során óriásplakátokat látott, melyek az volt írva: „Újjáépítjük Szíriát!” Ki fogja azonban újjáépíteni, ha mindenki Németországban van? - teszi fel a kérdést.

Fromager szerint nem a „Nyugat” bírálja folyton a magyar kormány döntéseit, hanem „valójában elfogult újságokról, politikusokról vagy nemzetközi szervezetekről van szó.” Hozzáteszi, hogy más államok nem élték azt át, amikor az ország népességének tíz százalékát kitevő migránshullám hirtelen elönti a határokat. Úgy gondolja, ha Franciaországgal történt volna ugyanez, akkor „a franciák sokkal keményebb rendszabályokat követeltek volna.”

A teljes interjú a Heti Válasz 17. évfolyam 10. számában olvasható!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.