Pesti Srácok

Megpróbálják eltaposni a Jobbik ifjúsági tagozatát Vona szerint

Megpróbálják eltaposni a Jobbik ifjúsági tagozatát Vona szerint

A Jobbik ifjúsági tagozata Magyarország legerősebb és legdinamikusabb szervezete - mondta a Jobbik elnöke a párt ifjúsági tagozatának szombati tisztújító kongresszusán, Budapesten.

Vona Gábor a küldöttek előtt arról beszélt, az ifjúsági tagozatnak támaszt, segítséget, energiát, megújulást kell adnia a Jobbiknak, amelyet "az elkövetkező hónapokban megpróbálnak majd eltaposni". Rajtatok, rajtunk is múlik, mi fog történni - tette hozzá. Mint mondta, az ifjúsági tagozat jelenlegi erős struktúrája előny és hátrány is egyben. Előnynek nevezte, hogy a tagozattal létrejött egy fórum, szervezet, ahol a hasonlóan gondolkodók, azonos értékrendűek, azonos célért küzdők megtalálhatják egymást. Hátránynak nevezte azt, hogy elkényelmesítheti az embert, ha valamit készen kap, emiatt elveszítheti a harci tüzet, tenni akarást, a szó jó értelmében vett ambíciót. Példaként a kormánypárt ifjúsági szervezetét hozta fel. Az anyapártjuk kormányra került, ők pedig a hatalom, a pénz és szolgálati autók "Bermuda-háromszögében" eltűntek - mondta Vona Gábor. Hozzátette: ha belenéz egy kormánypárti ifjúsági szervezeti tag szemébe, akkor nem látja "a tenni akarást, a tüzet, a forradalmi vágyat, ami egy ifjú magyarnak a szemében, szívében ott kell, hogy lángoljon". Bennetek ott van, ezt meg is kell őriznetek akkor is, ha a hatalom, pénz, szolgálati autó háromszöge benneteket is megkísért - jegyezte meg. Hozzáfűzte: arra kéri a tagozat tagjait, akkor is maradjanak meg alázatosnak, szerénynek, ha kormányra kerül a Jobbik, és a politikát ne uralkodásnak, hanem a nép, nemzet szolgálatnak fogják fel. A politikus szerint egy nemzetnek, egy társadalomnak fontos az életében, milyen kapcsolat van a fiatal és idősebb generáció között. Szavai szerint "nem kell megijedni" a generációs ellentétektől, ellenérzésektől, ez természetes, az viszont már baj, ha a harmonikus, partneri viszony megbomlik a fiatal és idős generáció között. Százévente a magyar ifjúságnak meg kellett fordítania a világ, de legalább Magyarország kerekét. Ha a magyar ifjúság szembetalálkozott egy megposványosodott, rossz rendszerrel, érdemtelen politikai struktúrával, megalvadt, rossz, idejét múlt társadalmi szerkezettel, akkor előfordult, hogy a magyar ifjúság forradalmi erővel félretolta ezt - mondta. Vona Gábor szólt arról is, hogy az igazán nagy feladat nem a 2018-as országgyűlési választás megnyerése lesz, hanem az, hogy "a romokban heverő hazánkat és a megtépázott, meggyötört népünket és nemzetünket hogyan tudjuk megerősíteni", megállítani az elvándorlást, a megszüntetni az ország "gazdasági megnyomorítottságát", visszanyerni a gazdasági szabadságot, megerősíteni az identitást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.