Pesti Srácok

Megtámadta az Alapjogokért Központ a Fővárosi Választási Bizottság "nolimpiás" határozatát

Megtámadta az Alapjogokért Központ a Fővárosi Választási Bizottság "nolimpiás" határozatát

Az Alapjogokért Központ szerint jogellenes a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) "nolimpiás" népszavazási kezdeményezést érvényesítő határozata, ezért fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz. A központ hétfőn Facebook-oldalán közzétett állásfoglalásában rámutatott: nem vitatják, hogy a szükséges számú érvényes aláírás összegyűlt, az FVB csoportképzési eljárását azonban igen, mert az szerintük jogbizonytalanságot okoz.

Az FVB jogellenesen a népszavazás elrendeléséhez szükséges választópolgári támogatások számát nem az aláírásra valójában jogosult választói csoporthoz igazította - magyarázták, kiemelve: a helyes jogértelmezés szerint a referendum elrendeléshez nem 138 ezer, hanem 150 ezer érvényes aláírás szükséges. Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint semmiképp nem lehet törvényes az FVB azon eljárása, amelynek során a népszavazás elrendeléséhez szükséges érvényes választópolgári támogatások számának meghatározásakor más választói csoportot vesznek alapul, mint az aláírások érvényességének ellenőrzésekor.

Meglátásuk szerint, ha a Budapesten lakóhellyel vagy akár tartózkodási hellyel rendelkező választópolgárok egyaránt aláírhatják - egyébként helyesen - az aláírásgyűjtő íveket, akkor a "vetítési alapot", azaz azt a választói sokaságot is, amelyhez a sokat emlegetett "10 százalékos" küszöböt mérik, azonos módon kell képezni. Nem állhat elő olyan helyzet, hogy valaki érvényesen támogathat egy kezdeményezést, ugyanakkor nem számít bele a választópolgárok azon csoportjába, amelyből az elrendeléshez szükséges aláírás-számot képzik, és fordítva - közölte az Alapjogokért Központ.

Megfelelő érveléssel alátámasztható az is - mutattak rá -, hogy helyi népszavazáson csak az vehet részt, akinek a legutolsó önkormányzati választáson Budapesten lakó- vagy tartózkodási helye volt: ilyen esetben azonban csak ezen csoport aláírásai számítanak érvényesnek, és ezen csoportból kell képezni a "vetítési alapot" is, amelyhez a 10 százalékot mérik. Az FVB a fenti két jogértelmezést párhuzamosan, vegyítve alkalmazta, ami bizonyosan jogellenes: a "vetítési alapot" ugyanis a legutóbbi önkormányzati választáson Budapesten lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezők csoportjából képezték, ugyanakkor érvényesnek tekintették azok aláírását is, akik azóta létesítettek ilyet.

PestiSracok facebook image

Így "jöhetett ki", hogy míg a fővárosban élő választópolgárok számát 1 385 000 főben állapították meg, addig az érvényes aláírások számának ellenőrzésekor elmentek egészen 150 ezerig. A kettő egyszerre nem működik, vagy 1 385 000 fő a "vetítési alap" és akkor 138 ezer érvényes aláírás szükséges, vagy 150 ezer aláírás szükséges, de akkor a "vetítési alap" 1,5 millió választópolgár, tehát a lakó- vagy tartózkodási hellyel jelenleg rendelkező fővárosi jogosultak - fejtették ki. Mint írták, a különböző módszerek párhuzamos alkalmazásának kiküszöbölése érdekében feltétlenül szükséges az NVB - vagy az eljárás következő szakaszában akár a Kúria - döntését kérni abban a kérdésben, hogy miként kell képezni a tárgyalt választói csoportokat.

A népszavazás intézményének kiemelkedő jelentősége elengedhetetlenné teszi ugyanis ezen kérdések tisztázását, hogy a jövőben a hasonló ügyek ne okozzanak jogbizonytalanságot - olvasható az Alapjogokért Központ állásfoglalásában.

PS/MTI Fotó:Index

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.