Pesti Srácok

Öten sorakoztak a terjesztőknél az újfajta narkóért – A rendőrök mindannyiukra lecsaptak

Öten sorakoztak a terjesztőknél az újfajta narkóért – A rendőrök mindannyiukra lecsaptak

Közel 3,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói egy ferencvárosi sörözőben, miután elfogtak hét férfit, akik országszerte, Budapesten, Makón, Kiskunhalason és Turán kereskedtek a szerrel – közölte a BRFK péntek reggel.

A közlemény szerint a ferencvárosi vendéglátóhelyen a 37 éves budapesti M. Sándor és üzlettársa, a 30 éves budapesti G. István rendszeresen új pszichoaktív anyagot árult. A terjesztők március 8-án délután Makóról, Kiskunhalasról és Turáról érkeztek a vendéglátóhelyre, hogy drogot vásároljanak a két férfitól. Először a 49 éves K. Béla és a 26 éves B. Béla érkezett a sörözőhöz, majd a megvásárolt anyaggal visszamentek az autójukhoz, ahol a BRFK nyomozói a Szegedi Rendőrkapitányság közreműködésével elfogták őket. A rendőrök az egyik makói férfi ruházatának átvizsgálásakor 201,46 gramm új pszichoaktív anyagot találtak. Ezután a 31 éves K. Csaba és a 29 éves K. Csaba – szintén kábítószer-vásárlás céljából – ment be a sörözőbe, majd miután visszamentek az autójukhoz, őket is elfogták a nyomozók. Az egyik kiskunhalasi férfitól 491,79 gramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le.

Ezt követően a rendőrök éppen akkor mentek be a vendéglátóhelyre, amikor a 29 éves turai B. Márió is új pszichoaktív anyagot akart vásárolni. Az intézkedés megkezdésekor M. Sándor és B. Márió a kristályos anyagot megpróbálták a lefolyóba öntve eltüntetni, de a nyomozók megakadályozták. A rendőrök a helyiségben több mint 2,5 kilogrammot találtak az anyagból, továbbá egy digitális mérleget, valamint a kereskedőknél közel hatmillió forint készpénzt és valutát találtak.

PestiSracok facebook image

A BRFK nyomozói a hét férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd B. Márió kivételével őrizetbe vették őket.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.