Pesti Srácok

Történelmi bűnt emleget az MSZP

Történelmi bűnt emleget az MSZP

A párt szerint történelmi bűn lenne a magyarsággal szemben, ha az ország kimaradna az európai uniós tagállamok szorosabb együttműködéséből, amelyet a hétvégén aláírt római nyilatkozat előrevetít.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az MSZP is támogatja az unió elődszervezeteit alapító szerződések 1957-es megkötésének hatvanadik évfordulójára alkalmából aláírt nyilatkozatban megfogalmazott célokat, a biztonságos és védett, a virágzó és fenntartható, a szociális, valamint a nemzetközi porondon erőteljesen fellépő Európát.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. február 27-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Aggodalomra ad okot a nyilatkozat azon pontja – folytatta – , miszerint a tagállamok közösen lépnek fel, ha kell különböző sebességgel és mélységben. Az ellenzéki politikus szerint a kétsebességes Európát előrevetítő elképzelés miatt Magyarország döntés előtt áll, arról kell döntenie, hogy első- vagy másodosztályú jegyet vesz. Tóth Bertalan azt mondta, míg, az Orbán-kormány nem az első osztályra törekszik, az MSZP azért küzd, hogy Magyarország ne maradjon le, hiszen az ország érdeke az, hogy minél inkább részt vegyen az uniós döntéshozatalban. Elmondta, vannak problémák az uniós intézményrendszerrel, de nem az a megoldás, hogy a közös döntéseket akadályozzák, hanem hogy a kritikák mellett egy szolidáris, szociálisan erős Európai Unió kialakítására törekednek.

PestiSracok facebook image
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke (MTI Fotó: Kovács Attila)

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő szerint “történelmi zsákutca, történelmi bűn a magyarsággal szemben”, ha Orbán Viktor miniszterelnök folytatja politikáját. Véleménye szerint a kétsebességes Európa úgy fog kinézni, hogy Orbán Viktor vezetésével egy vagy két ország – Magyarország mellett Lengyelország – nem vesz részt a gyorsabb európai haladásban. Hozzátette: “nem áldozatok vagyunk”, ez volt Orbán Viktor célja. A képviselő szerint ugyanis az európai vezetők olyan uniót vázoltak fel, amelynek működése ellentétes Orbán Viktor magyarországi módszereivel. Ha igaz az, hogy biztonságos és virágzó Európát céloznak meg az európai vezetők, akkor Orbán Viktor hogyan gondolhatja, hogy Magyarország ki akar maradni ebből az együttműködésből? – kérdezte. A két bangladesi ügyében a Magyarországot elmarasztaló strasbourgi ítéletről az alelnök kérdésre azt mondta, Orbán Viktor pontosan tudja, hiszen a római nyilatkozatot is aláírta, amit itthon kommunikál, ellentétes az unió értékeivel. Az európai baloldalnak nem az a célja, hogy migránsok tömegeit telepítsék a kontinensre – hangsúlyozta – , hanem az a célja, hogy megvédje az ittélőket. Ujhelyi István szerint ez azonban nem járhat azzal, hogy a magyar kormányzat az illiberalizmus jegyében pont úgy viselkedik, mint Erdogan vagy Putyin rendszere, amely bármely nemzetközi szerződést és emberi normát átlép.

Forrás: MTI, fotó: MTI, mszp.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.