Pesti Srácok

Új bizonyítékot nyújtott be az ügyészség a Quaestor-ügyben

Új bizonyítékot nyújtott be az ügyészség a Quaestor-ügyben

A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szerdán.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügy keddi tárgyalásán új tárgyi bizonyítási eszközt csatolt be a bíróságra: az úgynevezett számlakövető elektronikus rendszert. Ezt a Quaestor ügytől elkülönített, pénzmosás bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál jelenleg is folyamatban lévő nyomozás során sikerült a kirendelt szakértőnek teljes körűen helyreállítani - tette hozzá a főügyész, megjegyezve, hogy a számlakövető a már vád tárgyává tett cselekményeknek is fontos bizonyítéka.

A Quaestor csoportnál 2000. július 1-től a számlakövető elektronikus rendszert használták valamennyi bizonylat, továbbá a szabályosan, vagyis bizonylattal, és a szabálytalanul, vagyis bizonylat nélkül végzett pénzmozgás, a be- és kifizetés nyomon követésére - tartalmazza az ügyészségi közlemény.

Ibolya Tibor közlése szerint az elektronikus rendszer lekérdezési lehetőségeit használva egyszerűen és gyorsan megállapítható, hogy a Quaestor csoporthoz tartozó gazdasági társaságoknak egy adott időszakban ténylegesen milyen költsége merült fel, és azokat kifizették-e, ha igen mikor, milyen módon. Ezt a főügyész tájékoztatása szerint a tárgyaláson az eljáró ügyész be is mutatta.

PestiSracok facebook image

A számlakövető rendszerrel a vádhatóság szerint ugyanilyen egyszerű azt is megállapítani, hogy mikor, ki vett fel bizonylat nélkül készpénzt. Az új tárgyi bizonyítási eszköz illeszkedik a bírósági szakban lévő ügyben egyébként is nagy számban rendelkezésre álló további bizonyítási eszközök sorába - tette hozzá Ibolya Tibor.

A csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba, a cégcsoport vezetője és társai ellen indított büntetőper tárgyalása tavaly júliusban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. Tarsoly Csaba a bíróságon korábban úgy fogalmazott, hogy ő és társai egy koncepciós per főszereplői.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?