Pesti Srácok

Véres tüntetésekre szólít fel Obama igazságügyi minisztere

Véres tüntetésekre szólít fel Obama igazságügyi minisztere

Loretta Lynch volt igazságügyi minisztere videoüzenetben beszélt arról, szerinte is tüntetésekre van szükség az utcákon, ami vérontással és akár halálos áldozatokkal járhat. „Sokszor voltak olyan emberek, akik kitűntek, akik látták, hogy mit kell tenni, és összefogtak, hogy megvalósítsák ezeket az ideálokat. Tüntettek, vérüket ontották és igen, némelyikük meg is halt” – jelentette ki.

Lynch videoözenetére a WorldNetDaily független hírportál nyomán a republikánusokhoz közel álló Fox televízió hívta fel a figyelmet vasárnap. A volt miniszter körülbelül egyperces, szenvedélyes hangú videójában azt állította, hogy az amerikaiak manapság "nagy félelemben és bizonytalanságban" élnek, s konkrétumok említése nélkül leszögezte, hogy "jogainkat támadják, csorbítják, eltapossák". Az első kommentárok a legmeghökkentőbbnek azokat a szavakat találták, amelyek azt sugalmazzák, hogy minderre a válasz az utcai akciózás, amely elkerülhetetlenül vérbe fulladhat, vagy akár halálos áldozatokat is szedhet.

- jelentette ki Loretta Lynch.

PestiSracok facebook image

Lynch 2014-ben, Eric Holder után lett az igazságügyi tárca vezetője, nevét tavaly nyáron emlegették gyakran. A választási kampány hajrájában ugyanis egy phoenixi repülőtér hangárjában találkozott Bill Clinton volt elnökkel, akinek felesége, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt ellen éppen vizsgálatot folytatott a minisztérium felügyelete alatt álló Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

A hétvégén sokhelyütt tartottak Trump elnök támogatására szervezett szimpátia-tüntetéseket, amelyeket néhol demokrata párti aktivisták zavartak meg, erőszakba fullasztva a békés demonstrációkat. Trump melletti tüntetés volt például New Yorkban, Washington, a minnesotai St. Paul városban, a Tennessee államban lévő Nashville-ben, Kalifornia több városában. A hagyományosan baloldali kaliforniai egyetemi városban, Berkeley-ben a tüntetők és az ellentüntetők össze is csaptak, a rendőrségnek kellett közbelépnie, tíz tüntetőt letartóztattak.

Forrás: MTI; fotó: pinterest.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.