Pesti Srácok

A Boko Haram terrorszervezet nőket rabol

A Boko Haram terrorszervezet nőket rabol

A Boko Haram iszlamista terrorszervezet két támadásban elrabolt 22 nőt és leányt Nigéria északkeleti részén - közölte péntek este több egybehangzó forrás. Az első esetben egy olyan falut támadtak meg csütörtökön, amely a kameruni határ mentén fekszik. Innen 18 leányt raboltak el, akik mind 17 évnél fiatalabbak - közölte az AFP hírügynökséggel telefonon egy neve elhallgatását kérő helyi tisztségviselő.

Egy másik falusi megerősítette ezt, hozzátéve, hogy a fegyveresek feleségnek vitték el a leányokat, és senkire nem lőttek, azokra sem, akiknek sikerült kimenekülniük a faluból a vadonba. A másik eset pénteken történt a Csád-tó partján elterülő egyik faluban. Az iszlamisták elrabolták egy állattartó gazda négy női rokonát, mert a gazda nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni nekik, sőt elmenekült családjával és állataival együtt. A fegyveresek azonban a nyomába eredtek, megölték a férfit, lemészárolták 50 tehenét, és elvitték a többi állatot, valamint a négy nőt. A Boko Haram 2014-ben 276 diáklányt rabolt el az észak-nigériai Chibok városból, közülük eddig mindössze 23 nyerte vissza szabadságát, sorstársaik nagy részéről azonban nincsenek megbízható információk. Egyes jelentések szerint sokan meghaltak. A Boko Haram állandó fenyegetést jelent a Nigéria északkeleti részén élő közösségek számára, s a terrorszervezet a szomszédos Csádban, Nigerben és Kamerunban is indít támadásokat. A négy országban 2009 óta legalább 14 ezer emberrel végeztek a szélsőségesek. Az ENSZ adatai szerint a térségben nagyjából 2,7 millióan hagyták el otthonukat a Boko Haram miatt.

PS/MTI, Fotó: BBC

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.