Pesti Srácok

Cseh belügyminiszter: Az ország nem fogad be több menekültet

Cseh belügyminiszter: Az ország nem fogad be több menekültet

Csehországnak nem áll szándékában menekülteket befogadni a menedékkérők áttelepítését célzó uniós kvóták szerint, még akkor sem, ha gazdasági szankciókkal fenyeget az Európai Unió - jelentette ki szombaton Milan Chovanec cseh belügyminiszter a Pravo című prágai napilapnak.

„A mintegy 1600-ból 12 menekültet fogadtunk be" - mondta a tárcavezető. Szerinte ugyanis a többiek nemzetbiztonsági átvilágítása azt mutatta, hogy közülük senkit sem szabad Csehországba áttelepíteni. Chovanec emellett olyan véleményének adott hangot, miszerint az EU már ősszel elindíthatja a "büntetőintézkedések bevezetését célzó eljárást" Csehországgal szemben a menekültek befogadásának megtagadása miatt.

A cseh belügyminiszter szerint országának még a szankciók fenyegetése mellett sem szabad beleegyeznie a menedékkérők felvételébe. "Nem szabad ide beengedni embereket (a szükséges) ellenőrzések nélkül" - hangoztatta Chovanec, és leszögezte, hogy kiáll álláspontja mellett a kabinetben.

Tavalyelőtt született uniós megállapodás arról, hogy a migrációs nyomásnak kitett országokból 160 ezer menekültet "elosztanak" az EU-tagállamok között. Eddig körülbelül 15 ezer embert helyeztek át ilyen formában, mivel több uniós tagállam, köztük Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia is ellenzi a kötelező jellegű mechanizmust.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: legfrissebb.info

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.