Pesti Srácok

Elegük van a nemzeti goa partykból a CEU-s vircsaft ellen vonulóknak

Elegük van a nemzeti goa partykból a CEU-s vircsaft ellen vonulóknak

Hivatalos ellen-demonstrációt tartanak szombaton 19 órától a "tüntetések ellen" a Nyugati térnél. A szervezők hangsúlyozzák: semmiféle pártzászlót nem engednek a tüntetők közé, a néhány órás békés megmozdulással csak arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy elegük van az értelmetlen "nemzeti goa partykból az Oktogonon", nyugalmat és békét szeretnének.

"A CEU-s vircsaft elleni demonstráció"-t a Facebookon szervezik, mert mint írják, unják már a hetek óta tartó függetlennek mondott megmozdulásokat, amit véleményük szerint álcivil szervezeteknek köszönhetnek a fővárosiak. Úgy vélik, a tüntetések mögött Soros György és holdudvara áll.

Az ötletgazda, Poszpischek Tamás elmondta: békés megmozdulásra készülnek és nem számítanak tömeges részvételre sem. Azonban nem szeretnék, hogy "a gender szak két lábon járó bizonyítékai formálják a magyar közéletet és ez az EU zászlós sereg irányítsa a magyar belpolitikát, pláne nem a 2018-as választásokig." A demonstráció hírére az ellenzék is meglódulni látszik, legalábbis pánikkeltésbe kezdtek azonnal.

PestiSracok facebook image
A Demokrata Ellenállás már "Jönnek a kopaszok" címmel közölte Tuareg blogját
"Kubatovot kell kinyírni és azt likvidálni, aki őt mozgatja" Forrás: Facebook

Közben a Kétfarkúak a szokásos hétvégi egészségügyi séta keretében tartanak egy felvonulást Békemenet címén a kormányért és Oroszországért. Nekik elegük van már magukból és a hozzájuk hasonló "külföldi ügynökökből, akik naponta többször is eláruljuk a hazát." Az ő tüntetésük az Oktogonon 18 órakor ér véget. A folytatásról, esetleges zenés-táncos estéről nem közöltek semmit.

PestiSrácok.hu, Fotó:Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?