Pesti Srácok

Elkapták a zuglói szatírt (VIDEÓ)

Tavaly december óta több bejelentés is érkezett a zuglói rendőrkapitányságra, hogy egy férfi egyedül hazafelé tartó nőket támad meg éjszaka. Pénteken is meztelenül támadt áldozatára, ezúttal azonban a rendőrök beazonosították az autóját.

A zuglói kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított K. Balázs 28 éves budapesti lakos ellen szexuális kényszerítés bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – írja a police.hu. Mint a közleményben tájékoztatnak, 2016. december 4. és 2017. február 14. között három alkalommal érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi Budapesten, a XIV. kerületben egyedül közlekedő nőket bántalmaz és szexuálisan zaklatja őket, majd a helyszínről rövid idő elteltével elmenekül.

Pénteken három óra körül hasonló bejelentés érkezett a rendőrségre, melynek tartalma szerint egy meztelen, egész arcát eltakaró sapkát viselő férfi megtámadott egy nőt, aki korábban az éjszakai buszról szállt le. A sértettet fojtogatni kezdte, majd elmenekült egy fehér színű gépjárművel a helyszínről. Az elkövető azonosítása érdekében a zuglói rendőrök akciót szerveztek, melynek eredményeképpen beazonosították a gyanúsított gépjárművét, amelyet a délutáni órákban intézkedés alá vontak Zuglóban. A jármű vezetője K. Balázs volt. A jármű átvizsgálása során több, közbiztonságra különösen veszélyes eszközt foglaltak le.

A férfit az intézkedő egyenruhások előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vétele mellett – kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.

PestiSracok facebook image

Forrás/videó: police.hu; fotó: napi.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.