Pesti Srácok

Iszlamista háttérre utal a dortmundi merénylet helyszínén talált levél

Iszlamista háttérre utal a dortmundi merénylet helyszínén talált levél

Iszlamista hátterű támadás lehetett a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgó egyesület csapatát szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet a helyszínen talált levél alapján - jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja. Szintén sajtóértesülés szerint előkerült egy másik írás is, amely arra utal, hogy a kedd este Dortmundban elkövetett merényletnek szélsőbaloldali háttérre lehet.

Az SZ, az NDR és a WDR jelentése szerint a levélben hivatkoznak a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett dzsihadista merényletre, és kiemelik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció tagjaként a német légierő - felderítő repüléseket végző - Tornado gépei részt vesznek muzulmánok meggyilkolásában.

Ezért sportolók és egyéb hírességek Németországban és más, az IÁ ellen "keresztes" háborút folytató országokban felkerültek az IÁ "halállistájára".

Az "Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében" kezdetű, aláírás nélküli levél szerint a fenyegetés visszavonásának feltétele a Tornado gépek kivonása a koalícióból és a németországi Ramsteinben működő amerikai légi támaszpont bezárása.

PestiSracok facebook image

Az SZ, az NDR és a WDR szerint a hatóságok szokatlannak tartják és fenntartással kezelik a levél állításait, nem zárják ki, hogy félrevezetést szolgáló hamis nyomról van szó.

Ugyancsak német sajtóértesülés szerint kedd este az interneten megjelent egy írás, amely antifasiszta, szélsőbaloldali háttérre utal. A szöveg szerint a csapatot szállító buszt azért támadták meg, mert a "BVB politikáját jelképezi", ez a politika pedig azért helytelen, mert nem irányul kellőképpen a rasszisták, nácik és jobboldali populisták ellen.

Közben a szövetségi legfőbb ügyészség magához vonta a nyomozás irányítását. A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerda délután ismerteti az eljárás első eredményeit.

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden 19:15-kor követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre.

Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük.

A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel megerősített jármű két helyen károsodott, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, az együttes egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott. A mérkőzést elhalasztották szerda estére.

Forrás: MTI; Fotó: Telangana Today

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.