Pesti Srácok

Már két halottja van a törökországi népszavazásnak

null

Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket. A voksolás alatt a DHA hírügynökség jelentése szerint tragikus incidens játszódott le a délkeleti Diyarbakir tartományban egy szavazóhelyiségnél. Többen összeszólalkoztak, és a vitában szúró-, illetve lőfegyverek is előkerültek. Az összetűzésben hárman megsebesültek, és közülük ketten később belehaltak sérüléseikbe.

Tizennyolc olyan alkotmánymódosításról döntenek a választópolgárok, amelyeknek értelmében nem a miniszterelnök, hanem a mindenkori államfő lenne a végrehajtó hatalom feje az országban, a kormányfői tisztség meg is szűnne - írja a 24.hu.

A referendumon 55,3 millió belföldön élő és nem egészen 3 millió külföldön élő török adhatja le voksát.

Recep Tayyip Erdogan török elnök célja évek óta a kormányzati berendezkedés megváltoztatása. Azt állítja, hogy ez nem az ő személyes céljait szolgálja, hanem az elnöki rendszer erősebbé és biztonságosabbá tenné országát. Erdogan vasárnap délelőtt Isztambulban adta le szavazatát, és meggyőződését fejezte ki, hogy a nép a “gyors fejlődésre” fog szavazni. A legutóbbi közvélemény-kutatások nagyrészt az alkotmánymódosítás mellett szavazók szűk, 51-52 százalékos győzelmét vetítik előre, köztük a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárthoz (CHP) közeli Gezici nevű cég is. Egyúttal van olyan felmérés, amely 60 százalék feletti eredményt jósol a támogató szavazatoknak.

PestiSracok facebook image

PS/24.hu, Fotó:AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.