Pesti Srácok

Csaknem 200 millió forintból gazdálkodott az LMP tavaly

Csaknem 200 millió forintból gazdálkodott az LMP tavaly

Az LMP 194,9 millió forint bevételt és 172,14 millió forint kiadást könyvelt el 2016-ban a Hivatalos Értesítő csütörtöki számában megjelent pénzügyi beszámoló szerint.

Az ellenzéki párt legnagyobb bevétele tavaly a költségvetési támogatás volt, ez 173,7 millió forintot tett ki. Tagdíjakból 3,6 millió forint folyt be; az egyéb hozzájárulások, adományok címén pedig 16,5 millió forintot tüntettek fel. A legnagyobb adományozó Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes volt, aki 904 ezer forintot fizetett be, a képviselőcsoport többi tagjai közül Ikotity István 882 ezer, Sallai R. Benedek 558 ezer, Szél Bernadett 563 ezer forinttal járult hozzá a párt működéséhez. Schiffer András korábbi társelnök 597 ezer forinttal támogatta az LMP-t. A párt egymillió forintot jelölt meg egyéb bevételként.

A kiadások során a legnagyobb tétel a működés volt, ez 95,2 millió forintba került. Politikai tevékenységgel összefüggő kiadásként 40,3 millió, a nem részletezett egyéb kiadások között pedig 36 millió forintot írtak a dokumentumba, amelyben 477 ezer forint értékben szerepel eszközbeszerzés.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.