Pesti Srácok

Felszámolták a Ligetvédők egyik több hónapja tartó demonstrációját

null

Feloszlatta a rendőrség a Ligetvédők egyik több hónapja tartó demonstrációját a fővárosban. A Városligetből péntekre a sátrakat is elvitték - írja az MTI.

Tavaly márciusban indult a Városliget átépítését magában foglaló Liget Budapest beruházás, amely ellen csaknem a kezdete óta tiltakozik a Ligetvédő közösség. Tagjaik egy része a helyszínen táborozott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a honlapján arról számolt be: csütörtökön reggel érkezett bejelentés arról, hogy a Városligetben folyamatban lévő építési munkálatokat demonstrálók akadályozzák. Az adott területen a rendőrség törvényes intézkedéssel a rendet helyreállította. A rendőrség három emberrel szemben garázdaság miatt indított büntetőeljárást, két emberrel szemben pedig szabálysértési eljárást kezdeményezett. A BRFK pénteken az MTI-vel azt közölte: a területre 2016. december 13-án bejelentett demonstráció a gyülekezési törvénybe ütközött. Ezért azt a rendőrség 2017. május 18-án 10 óra 30 perckor feloszlatta. A rendezvény feloszlatását követően a rendőrség biztosította a sátrak elszállításának lehetőségét, azonban a demonstráció résztvevői ezzel nem éltek, ezért azokat a terület őrzéséért felelős biztonsági szolgálat őrizte. A sátrak tulajdonosai az éjszaka folyamán megjelentek a helyszínen és a sátrakat elszállították - tették hozzá.

Forrás: MTI, fotó (Illusztráció): PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.