Pesti Srácok

A Fidesz szerint az ellenzéknek csak majálisi szónoklatokra futja

A Fidesz szerint az ellenzéknek csak majálisi szónoklatokra futja

A Fidesz szerint az ellenzéki pártoknak mindig fontosabbak a saját hatalmi érdekei, mint a munkából élő családok, ha a dolgozókról van szó, akkor csak „majálisi szónoklatokra" képesek. A KDNP Gyurcsány Ferenc hétfői beszédét úgy kommentálta, „most úgy szónokol európai értékekről, ízlésekről és az ő nyugatos kultúrájáról, mintha azt a bizonyos őszödi beszédet nem úgy és nem olyan formában mondta volna el, ahogyan elmondta”.

A Fidesz az ellenzéki pártok majálisi pártrendezvényeiken elhangzottakra reagálva közölte, amikor az adócsökkentésekről és a béremelésekről kell dönteni, akkor az ellenzéki nem támogatja a dolgozókat. Ha rajtuk múlt volna, akkor mára egyetlen a munkát érintő adócsökkentés sem valósulhatott volna meg - olvasható a közleményben.

A közlemény szerint a Fidesz kormányzása óta a segélyt felváltotta a munka, 700 ezerrel többen dolgoznak, 12-ről 4,5 százalékra csökkent a munkanélküliség, csökkennek az adók, Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját és társasági adóját vezették be, nő a gazdaság és nőnek a bérek is. A 2018-as költségvetés a munkából élők költségvetése lesz, jövőre tovább csökkennek a munkát terhelő adók, tovább nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér, folytatódnak a béremelési programok és tovább nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye - zárul a Fidesz közleménye.

Gyurcsány kollektív demenciát szugerál

PestiSracok facebook image

A KDNP az hétfői ellenzéki beszédekre reagálva kifejtette, a DK majálisán „a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc úgy beszélt az egybegyűltekhez, mintha kollektív demenciát akarna beleszuggerálni hallgatóságába. Véleményük szerint a pártelnök úgy tett, mintha neki nem lett volna meg a lehetősége, hogy Magyarországot jó irányba és felelősen vezesse.

- hangsúlyozták, hozzátéve, kétszínű és álságos, ahogy Gyurcsány Ferenc „politikai hasznonszerzésből ízléstelenül gúnyolja, pocskondiázza ellenfeleit és már-már nevetséges, hogy a porondmester szerepében tetszelegve még az ellenzéki összefogást is képes volt egyszemélyben bejelenteni”.

A Jobbik szavazatmaximalizására törekszik

Vona Gábor hétfői beszédével kapcsolatban a KDNP úgy reagált, a Jobbik elnöke azzal „hergelte" híveit, hogy a kormány álháborúkat vív, álproblémákról beszél.

- tette fel a kérdést a KDNP közleményében. Hozzáteték, véleményük szerint a Jobbik immár saját "pénzes nagybácsival" felszerelkezve arra törekszik, hogy egykori szavazói számára szavazatmaximalizálással igazolja létét és hihetetlen pálfordulását.

Forrás: OS/MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.