Pesti Srácok

Miniszterelnöki székét elnökire cseréli Szerbiában Aleksandar Vučić

Miniszterelnöki székét elnökire cseréli Szerbiában Aleksandar Vučić

Lemondott a miniszterelnöki tisztségéről kedden Aleksandar Vučić megválasztott szerb elnök, aki másnap leteszi az államfői esküt. Az új kormányfő kinevezéséig ideiglenes miniszterelnöke lesz a nyugat-balkáni országnak Ivica Dačić külügyminiszter személyében, aki korábban már volt Szerbia kormányfője.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a kormány megbízatásának további három évében ki lesz a miniszterelnök, az új elnök várhatóan a következő három hét során ismerteti jelöltje nevét. A várakozások szerint az új miniszterelnök kinevezésével egy időben kormányátalakításra is lehet számítani. Vučić a kormányfőként tartott utolsó sajtótájékoztatóján megköszönte a támogatást, a választáson ugyanis a szavazók több mint 55 százaléka adta rá a voksát. Kormánya munkáját értékelve kiemelte, hogy az utóbbi két és fél évben csökkent a munkanélküliség, bővült a gazdaság, és további növekedésre számítanak, újabb béremeléseket terveznek, és folytatódik az európai uniós integráció. Hozzátette: Szerbia stratégiai célja az európai uniós csatlakozás, de továbbra is fenn kívánja tartani a jó kapcsolatot Oroszországgal és Kínával, folytatni a párbeszédet Koszovóval.

Aleksandar Vučić kedden mondott le miniszterelnöki tisztségéről, és szerdán teszi le az elnöki esküt. Ez volt az első alkalom Szerbia történetében, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök a köztársasági elnöki tisztségért indult. Az elnök hivatalos és ünnepélyes beiktatási szertartását június 23-án tartják. Köztársasági elnökként Aleksandar Vučićnak inkább csak protokollfunkciói lennének, ám mivel nem mond le a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöki tisztségéről, a parlamenti többségen keresztül továbbra is befolyásolhatja a szerb politikát. Emellett a sajtó találgatásai szerint az új miniszterelnök is csak báb lesz az elnök kezében, így voltaképpen továbbra is Aleksandar Vučić vezeti majd Szerbiát.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.