Pesti Srácok

Botka helyett Hunvald állt ki a csalással vádolt Czeglédy mellett

Botka helyett Hunvald állt ki a csalással vádolt Czeglédy mellett

Az egész MSZP-ben és a baloldalon megütközést keltett, hogy Botka László rögtön etikai vizsgálatot rendelt el saját ügyvédje, a párt szombathelyi frakcióvezetője, Czeglédy Csaba ellen – írja a Magyar Idők. Emlékezetes, a politikust nemrégiben költségvetési csalás gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba.

Nem biztos, hogy etikai vizsgálatot indítanak az MSZP-n belül Czeglédy Csaba ellen, hiába javasolta ezt Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje – értesült elnökségi forrásokból a Magyar Idők. Czeglédy Csabát, a szocialisták szombathelyi frakcióvezetőjét, Botka és több esetben a DK ügyvédjét nyolc társával hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják. A MagyarIdők.hu elnökségi forrásból úgy értesült, elfogultság miatt eleve kizárt, hogy a helyi alapszervezet lefolytatná a vizsgálatot, és az is kérdéses, hogy más megyei alapszervezet megtenné –e ugyanezt. A tagság körében ráadásul „hősként” tekintenek Czeglédyre, mint aki erőn felül dolgozott a szombathelyi MSZP-frakció élén, így Botkának sokkal markánsabban kellett volna kiállnia mellette.

Hunvald György, egykori VII. kerületi MSZP-s polgármester Facebook-bejegyzésében megvédte Czeglédyt mikor arról írt, „információ hiányában nincs mit vizsgálni, meg nem is a feladata ezeknek a laikusoknak Czeglédy Csaba bűnösségét eldönteni”. Hozzátette, „arra sem kérnék senkit, hogy függessze fel a letartóztatott ügyvéd irodájával kötött keretszerződést, amíg az ügy nem rendeződik. Ezzel ugyanis az ártatlanság vélelmétől fosztom meg.” Hunvald véleménye szerint attól nem lesz hitelesebb egy párt, ha azonnal elhatárolódik attól a tagjától, aki valamilyen gyanúba keveredik.

A Czeglédy-ügy kapcsán az ATV-ben megszólalt Gréczy Zsolt is, a DK szóvivője. Mint elmondta, nagyon fontos lenne az összellenzéki szolidaritás, éppen ezért nem nagyon értették, hogy Botka első reakciója az etikai bizottsági vizsgálat volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MagyarIdők; fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.