Pesti Srácok

Brexit: Hétfőn megkezdődnek a kilépési tárgyalások

Brexit: Hétfőn megkezdődnek a kilépési tárgyalások

Azt követően, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója és David Davis, a Brexit-tárgyalások irányítására létrehozott brit minisztérium vezetője megállapodott az időpontban, hétfőn Brüsszelben megkezdődnek a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti tárgyalások az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről - jelentette be Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője pénteken.

A szóvivő elmondta, a tárgyalás 11 órakor kezdődik az Európai Bizottság épületében. Az első találkozón a polgári jogokkal, a pénzügyi rendezéssel, az északír határral foglalkozó témák előkészítésére és néhány, az elválással kapcsolatos más kérdésre fognak összpontosítani. A felek megvitatják a tárgyalások menetét és felépítését is, és összegzik a megválaszolandó kérdéseket. A szóvivő elmondta, hogy az Európai Bizottság korábban már tájékoztatta az Egyesült Királyságot a polgári jogokról és a pénzügyi elszámolásról szóló állásfoglalásairól. A szövegeket - átláthatósági politikájával összhangban - a bizottság hétfőn közzé is tette - közölte a szóvivő. A Lisszaboni Szerződés szóban forgó, 50. cikke az uniós tagság megszűnésének folyamatát szabályozza, és a kilépési szándék hivatalos bejelentése után kétévi időtávlatot irányoz elő a kilépés feltételeiről folytatandó tárgyalásokra. Theresa May brit miniszterelnök idén március 29-én jelentette be hivatalosan e szándékot, így Nagy-Britannia uniós tagsága 2019 márciusában szűnik meg, hacsak a jelenlegi uniós tagállamok konszenzussal - és London egyetértésével - nem állapodnak meg a tárgyalások meghosszabbításáról. Nagy-Britanniában tavaly júniusban tartottak népszavazást arról, hogy az ország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A referendumon a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

Forrás: MTI, fotó: Euronews

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.