Pesti Srácok

Cseh államfő: Brezsnyev szelleme Európában kísért

Cseh államfő: Brezsnyev szelleme Európában kísért

Milos Zeman csütörtökön Prágában egy, a cseh nemzeti érdekekről szóló konferencián mondott beszédet, és ebben a volt Szovjetunió egykori vezetője, Leonyid Brzesnyev által megvalósított "korlátozott szuverenitás" doktrínájához hasonlította az Európai Unió "megosztott szuverenitás" politikáját

- fogalmazott Zeman, aki szerint szerint a Brüsszel által szorgalmazott politika több esetben is sérti a tagállamok - általa legfőbb érdeknek és értéknek tartott - nemzeti szuverenitását.

Az a bizonyos csók 1979-ből. (fotó: rarehistoricalphotos.com)
PestiSracok facebook image

Példaként egyebek között a migránsválság kezelését említette. Bírálóan szólt arról, hogy Brüsszel a "megosztott szuverenitás" alapján azokra az államokra is rá akarja kényszeríteni a migránsok befogadását, akik ezt nem akarják.

- hangsúlyozta Milos Zeman.

- fejtette ki Zeman.

A cseh elnök szerint "a bátor országok, a bátor politikusok" ellenállnak Brüsszel nyomásának, míg a "meghunyászkodók" csak ideig-óráig, azután pedig beadják derekukat. Bár nem nevezett meg senkit, aggodalmának adott hangot, hogy ezt fogják tenni az őszi parlamenti választás után a cseh politikusok.

Zeman úgy vélte, hogy el kell vetni a "megosztott szuverenitás"elvet, és az Európai Unióban csak konszenzusosan, nem pedig többségi alapon szabadna dönteni. Bár ez hosszabb folyamat lenne, de ezzel elkerülhetőek lennének azok a problémák, melyeknek jelenleg a tanúi vagyunk - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva közölte: amennyiben a jövő év elején elveszíti az államfőválasztást, kivonul a cseh politikából.

MTI; Fotó: geraldrfordfoundation.org, rarehistoricalphotos.com

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.