Pesti Srácok

Kádár-kori tüneteket produkál Magyarország a Momentum szerint

Kádár-kori tüneteket produkál Magyarország a Momentum szerint

Fekete-Győr András szerint az MSZP-t a Fidesz pénzeli, és úgy gondolja, hogy Orbán Viktor nem menekülhet előle, az Andorra elleni vereséget pedig nemzeti sporttragédiának tartja – számolt be a 24.hu.

Lehet ezt szexin is csinálni. - mondta Fekete-Győr András egy VIII. kerületben tartott fórumon az olimpiaellenes aláírásgyűjtéssel kapcsolatban - írta meg a 24.hu. De egyéb hajmeresztő dolgok is elhangzottak, például az, hogy “ez a kormány hiába szemezget Putyinnal és Erdogannal, az ország Európa-párti.” Ehhez hozzátette, hogy nagyon sokat köszönhetünk az uniós pénzeknek.

De itt jött csak bele igazán a forradalmi hangulatba, amikor kiejelentette:

PestiSracok facebook image

A rendeszerváltás befejezését 2018-ra ígérte. A stratégiájukról annyit árult el, hogy erősen támaszkodnak majd a Facebookra és az aktivistákra.

De itt még nem hagyta abba:

- jelentette ki.

A valóságról is beszélt persze, vagyis arról, hogy mi van, ha nem lesz kormányváltás. Ezzel kapcsolatban Fekete-Győr azt mondta:

Az előadás végén kifejtette azt is, hogy szerinte visszafogja az országot az a mentalitás, amikor ebédnél elküldik a francba az MSZP-t és Gyurcsány Ferencet.

Forrás: 24.hu; Fotó: HVG

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.