Pesti Srácok

Kirúgta Botka emberét a Czeglédy-ügy miatt az MSZP-frakció

Kirúgta Botka emberét a Czeglédy-ügy miatt az MSZP-frakció

Az MSZP frakció rekordgyorsasággal felmondta a Botka László bizalmi emberének számító új kommunikációs igazgatóval, Kerényi Györggyel kötött megállapodását, sőt a parlamenti belépőjét is megvonta tőle – tudta meg a Magyar Idők.

A lap értesülései szerint Kerényi a Czeglédy Csabával szemben indult büntetőügy miatt került a célkeresztbe, miután a párt szombathelyi képviselőjét nyolc társával együtt hárommilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték. A szocialisták többsége szerint a Czeglédy melletti szolidaritást kellett volna hangsúlyozni, ehelyett Botka László azt jelentette be, hogy a párt etikai bizottságával vizsgáltatja az ügyet. A képviselőcsoport és az elnökség számos tagja kifogásolta Kerényinek Tóth Bertalan frakcióvezetővel szemben tanúsított inkorrekt magatartását. A lap úgy tudja, a szocialisták rossz szemmel nézik, hogy politikai főtanácsadóként Botka bizalmi körébe került Ruff Bálint, az SZDSZ egykori kabinetfőnöke. Az MSZP-ben egyértelműen úgy ítélik meg, hogy Ruff aknamunkát végez, és úgy értékelik, hogy célja Botka pozíciójának erősítése a párttal szemben. Az atv.hu MSZP-s forrásból úgy tudja, hogy valóban elvették Kerényi belépőjét, de nem a frakcióval van szerződése, hanem a párttal, így frakcióvezető azt nem is tudta felmondani.

Forrás: Magyar Idők, atv.hu, fotó: MTI/ Bugány János

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.