Pesti Srácok

A lengyelek is megkérdezték, hogy vajon miért csak három ország ellen indított az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást

A lengyelek is megkérdezték, hogy vajon miért csak három ország ellen indított az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást

A lengyel kormánypárt interpellációt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, melyben azt kérdezi, hogy a testület miért csak három EU-tagország ellen indított kötelezettségszegési eljárást az egyszeri menekültelosztási kvóta nem teljesítése miatt, miközben az összes tagállam csak 18 százalékban tett eleget vállalásának. Az interpellációt a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt európai parlamenti képviselője, Jadwiga Wisniewska nyújtotta be, aki erről pénteki Twitter-bejegyzésében számolt be.

A PiS az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához tartozik az Európai Parlamentben. Wisniewska emlékeztetett arra is, hogy az Európai Bíróságon éppen per van folyamatban, amelyet Magyarország és Szlovákia kezdeményezett, mert szerintük a menekültáthelyezés nem egyeztethető össze az európai uniós joggal.

- tette fel a kérdést Wisniewska. Hasonlóan érvelt a lengyel külügyminisztérium is a héten kiadott hivatalos közleményében. A tárca úgy értékelte, hogy a kvótaper vége előtt indított kötelezettségszegési eljárás a bírói testületre tett "nyomásgyakorlásként" értelmezhető. Varsó Budapest és Pozsony oldalán avatkozott be a perbe. A PiS politikusainak nyilatkozatai szerint az Európai Bizottság lépése nem oldja meg az európai migrációs válságot, viszont feleslegesen növeli a politikai feszültségeket az unión belül. Az uniós menekültelosztási politikát a lengyel kormány több tagja elhibázottnak minősítette.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó: AP

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.