Pesti Srácok

Matolcsy Ádámé lett az Origo

Matolcsy Ádámé lett az Origo

A Matolcsy Ádám vezette Magyar Stratégiai Zrt. vette meg a korábbi New Wave Media és Origo Media portfólió egyesítéséből tavasszal létrejött New Wave Media Group Zrt.-t a cég közlése szerint. A közleményben az áll, hogy Száraz István, tulajdonos-vezérigazgató a médiacsoportban fennálló 100 százalékos tulajdonrészét értékesítette.

Száraz István a tranzakciót követő negyedévben vezérigazgatói tisztségét határozott ideig megtartva biztosítja a zökkenőmentes átadás-átvételi folyamatot, ezt követően pedig stratégiai tanácsadói szerepkörben segíti a menedzsment munkáját. Az új tulajdonos a Magyar Stratégiai Zrt., amely egyebek mellett Magyarország egyik legnagyobb múltú bútorgyártó manufaktúrája, a Balaton Bútor Kft. közvetett tulajdonosaként ismert. A Magyar Stratégiai Zrt. közvetlen egyedüli részvényese és egyben vezérigazgatója Matolcsy Ádám.

A közleményben Száraz István tájékoztatott arról, hogy a vállalat történetében először, 2016-ban nyereséges évet zárt, és megnyílt a lehetőség a fenntartható üzleti fejlődés előtt. Idézi Matolcsy Ádámot is, aki elmondta: a New Wave Media Group Zrt. nemcsak az egyik legnagyobb elérésű hazai online médiaportfólió és a magyar internetes tartalomszolgáltatás úttörője, hanem megújulni képes cégcsoport, amely reményeik szerint a „közeljövőben előremutató technológiai megoldásokkal rázza fel az itthoni online médiapiacot”. Száraz István az általa alapított WeLoveBudapest és WeLoveBalaton turisztikai portálok tulajdonjogát ugyanakkor a jövőben is megtartja – jelezték a közleményben.

PestiSracok facebook image

Száraz István cége, a New Wave Media Kft. az Origo Media Zrt. eladására kiírt több hónapos tendereljárás eredményeként 2015 végén kötötte meg az adásvételi szerződést a korábbi tulajdonos Magyar Telekommal, a tranzakció pedig 2016 februárjában, a vételár kifizetésével zárult le. Az elmúlt mintegy másfél évben megvalósult a médiaportfólió és a hozzá kapcsolódó termékek átfogó újjászervezése. Ez idő alatt további akvizíciók és értékesítési partnerségek megkötése mellett lezajlott a cégcsoport folyamati szintű és technológiai reformja, valamint a korábbi New Wave Media és Origo Media portfólió egyesítése – olvasható a közleményben.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.