Pesti Srácok

 Miskolci kisboltban váltották be a hamis pénzt, lebuktak (VIDEÓ)

A nyomozók azonosították majd elfogták azt a taktakenézi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint tízezer illetve húszezer forintos bankjegyeket hamisított – írja a police.hu. A gyanúsított a fiának adta oda a fénymásolt pénzt, hogy azt egy miskolci kisboltban váltsa fel.

A police.hu közleménye szerint pénzhamisítás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság T. Ervin, 39 éves taktakenézi lakossal, illetve G. Katalin 43 éves és N. Dávid 20 éves miskolci lakosokkal szemben. Mint írják, a 39 éves gyanúsított június 13-ai elfogásáig több tízezer és húszezer forintos bankjegyeket hamisított. A férfi elfogásához szervezett és összehangolt akcióban a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának nyomozói és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai vettek részt. A rendőrök a férfi alsózsolcai házában tartott házkutatáson nyomtatót és hamis, azonos sorozatszámú bankjegyeket foglaltak le.

Az ügyben szereplő 43 éves gyanúsított a fiának adta oda a fénymásolt pénzt, hogy azt egy miskolci kisboltban váltsa fel. A Miskolci Rendőrkapitányság T. Ervint bűnügyi őrizetbe vette, majd a bíróság 2017. június 15-én előzetes letartóztatásba helyezte.

Forrás/fotó/videó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.