Pesti Srácok

Nem lesznek vidéki minisztériumok, de a Várba sem megy több

Nem lesznek vidéki minisztériumok, de a Várba sem megy több

Jelen állás szerint nem költöznek további minisztériumok a Várnegyedbe, az egyes tárcák vidékre helyezésének ötlete pedig elhalt. A Miniszterelnökség komplexuma épül, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium készül még a Várba költözésre. A királyi palota épületegyüttesének megújítása is folyamatban van.

További minisztériumok Várba költözéséről nem született döntés – tájékoztatta a Magyar Időket a Miniszterelnökség. Lázár János miniszter korábban, a vidék helyzetéről tartott parlamenti vitában azt mondta, megbukott a minisztériumok vidékre költözése, a tárcák inkább a budai Várat választották. A Miniszterelnökségen kívül a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium Várba költözéséről döntött korábban a kormány. A Miniszterelnökség közlése szerint a tárcának majdan otthont adó karmelita kolostor, az egykori Várszínház átalakítása jutott a legtovább, jelenleg építőmesteri és szakipari munkálatok zajlanak.

A II. világháborúban súlyos károkat szenvedő Várnegyedben azonban nem csak a minisztériumok költözése miatt folynak rekonstrukciós munkálatok. A királyi palota épületegyütteshez tartozó egykori lovarda a Nemzeti Hauszmann-terv részeként épül újjá, a kivitelezési munkálatok folyamatban vannak, jelenleg a lovarda szerkezetét építik a szakemberek. Ugyancsak újjászületik a Hauszmann Alajos által tervezett főőrségi épület és a lovardát a palota udvarával összekötő Stöckl-lépcső. A díszes feljáró rekonstrukciója kapcsán jelenleg szerkezetépítési munkák folynak, valamint megkezdődött a kőelemek elhelyezése. Szintén a Nemzeti Hauszmann-terv segítségével valósul meg a Szent István-terem rekonstrukciója, a palota iparművészeti csodaként is jegyzett dísztermének újjáépítésére rendelkezésre áll a szükséges forrás, a rekonstrukcióhoz kapcsolódó beszerzések folyamatban vannak.

PestiSracok facebook image

A Habsburg Ottó Alapítvány létrehozásáról, valamint a működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról szóló kormányhatározatban született döntés arról, hogy az alapítványt a Budavári Palotában helyezik el. A tervek szerint a Budapesti Történeti Múzeum, valamint az Országos Széchényi Könyvtár továbbra is a királyi palota épületében marad.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.