Pesti Srácok

Vádat emeltek a nő ellen, aki lerúgta óvodás kisfia lépét

null

Úgy hasbarúgta édesanyja a kisfiát, hogy leszakadt a lépe – írja a Blikk.hu. Az óvodás kisgyermek bűne csupán annyi volt, hogy kiborította az ételt.

A Blikk.hu arról ír, egy volt küzdősportoló asszony úgy hasbarúgta óvodáskorú gyermekét, hogy annak leszakadt a lépe. A portál információi szerint a gödi nő korábban egyedül nevelte gyermekét, majd összejött új szerelmével, akitől közös gyermekük született. Ezután egyre inkább elhanyagolta kisfiát, elutasítóan bánt vele, az óvodába is mosdatlanul, gondozatlanul hordta, előfordult, hogy az évszaknak nem megfelelő ruhában.

Amikor a család egy alkalommal kirándulni ment, a kisfiú véletlenül kiöntötte az ételt, s bár megpróbálta eltüntetni a nyomokat, az anya észrevette és égtelen haragra gerjedt. Olyan nagy erővel rúgta hasba gyermekét, hogy annak leszakadt a lépe, bár ez csak másnap derült ki, amikor nagy nehezen kórházba vitték.

A Blikk.hu úgy tudja, a gyermek a nagyszülőkhöz került elhelyezésre, míg az anya ellen kiskorú veszélyeztetése és életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat.

PestiSracok facebook image

Forrás: bikk.hu; fotó: babygaga.com, a kép illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.