Pesti Srácok

Bekeményít a svéd rendőrség a bevándorlókkal szemben

Bekeményít a svéd rendőrség a bevándorlókkal szemben

A svéd rendőrség keményebben lép fel az utóbbi időben az országban tartózkodó illegális bevándorlók ellen, miután egy elutasított menedékkérő áprilisban teherautóval hajtott emberek közé Stockholmban - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.

A hatóságok több munkahelyen ütöttek rajta az elmúlt hónapokban, hogy ellenőrizzék, az ott dolgozók jogszerűen tartózkodnak-e az országban. A rendőrség májusban egy stockholmi építkezésen hajtotta végre az eddigi legnagyobb razziát. Kilenc embert vettek őrizetbe, negyvenen viszont akciófilmekbe illő jelenetben az állványokon és a háztetőkön keresztül elmenekültek.

- mondta a rajtaütést levezénylő Jerk Wiberg. Wiberg egy határvédelemmel megbízott fővárosi rendőri egység vezetője, 22 éve dolgozik a szakmában, és több ezer illegális bevándorlót kapott már el. A rendőrség azután keményített be, hogy Rakhmat Akilov üzbég építőmunkás öt embert halálra gázolt Stockholmban áprilisban. Akilovot ki kellett volna toloncolni, de elrejtőzött a hatóságok elől. A svéd bevándorlási hivatal szerint évente 10 ezer elutasított menedékkérő dönt úgy, hogy inkább bujkál a hatóságok elől, de nem hagyja el az országot. Becslések szerint mintegy 50 ezren dolgoznak így feketén hotelekben, szállítmányozásban, építkezéseken és éttermekben. A rendőrség 1100 váratlan munkahelyi ellenőrzést hajtott végre 2016-ban, csaknem háromszor annyit, mint 2015-ben. Ezek során 232 olyan embert állítottak elő, akik törvényellenesen tartózkodtak az országban.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó: világlátó

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.